Drámai a helyzet: szinte teljesen kiszáradt a mórahalmi Nagyszéksós-tó (videóval)
A tavalyihoz hasonlóan idén is szinte teljesen kiszáradt a mórahalmi Nagyszéksós-tó, a Homokhátságot sújtó aszály drámaian átformálta a látképet. A jelenlegi állapotokról a Dél-Alföld meteorológia nevű oldalra került fel egy drónvideó, melyen jól látszódik, hogy csaknem teljesen eltűnt a víz a Mórahalom melletti mintegy 100 hektáros területű mederből.
“A mögöttünk hagyott aszályos és meleg hónapok sorozatának eredményeként csaknem teljesen eltűnt a víz a Mórahalom melletti mintegy 100 hektáros területű Nagyszéksós-tó medréből, mindössze a mesterséges csatornában található belőle” – írta a felvétel szerzője a megjelent videó mellé, és azt is kiemelte, hogy “az itt maradt vízi madarak erre a keskeny kis vízfelületre szorultak vissza, ottjártamkor bizony csak csekély számban voltak.”
SZAVANNA AZ ALFÖLDÖN
Nem csak Mórahalomnál, hanem Pitvarosnál is látványosan érzékelhető a szárazság. A hónapok óta tartó csapadékhiány miatt ismét sárgára színeződtek a puszták. Sajnos a látvány megdöbbentő, olyan érzése van a képek láttán az embernek, mintha a szavannában járna…



