Közélet

Közel 7 ezer új hallgatóval bővül az SZTE! Idén is a nappali képzések voltak a legnépszerűbbek, de sokan szeretnének munka mellett diplomát szerezni

Mint megírtuk, szerda este megtelt élettel a Dugonics tér, nyolc órakor ugyanis a Szegedi Tudományegyetem által rendezett Pont Ott Partin hirdették ki az idei felvételi ponthatárokat. Az SZTE oktatási igazgatója szerint csaknem hétezer hallgatót vettek fel az idei központi felvételi eljárásban a Szegedi Tudományegyetemre. Szakál Péter kiemelte, hogy az SZTE-re 8395-en jelentkeztek első helyen és 6913 új hallgatót vettek fel.

4449-EN KEZDIK MEG AZ ALAPKÉPZÉST SZEGEDEN

Az is kiderült, hogy

  • alapképzésen 4449-en,
  • mesterképzésen 1232-en,
  • osztatlan képzésen 1022-en,
  • felsőoktatási szakképzésen pedig 210-en kezdik meg tanulmányaikat.

Közülük állami ösztöndíjas képzésen 5692, önköltséges finanszírozási formában 1221 új hallgató tanul majd – sorolta a szakember. Hozzátette azt is, hogy az SZTE a felvételi eredmények alapján 200 önköltséges hallgató számára az állami ösztöndíjjal megegyező támogatást nyújt, így ennyivel kevesebb hallgatónak kell önköltséget fizetnie.

A NAPPALI KÉPZÉSEK A LEGNÉPSZERŰBBEK

Szegeden 6732, Hódmezővásárhelyen 171, Békéscsabán tíz hallgató kezdi meg tanulmányait – tudatta az igazgató. A képzési formák közül változatlanul a nappali képzések a legnépszerűbbek, idén 4947 új hallgató tanul majd így, míg levelező és távoktatásos képzéseken 1966 a felvett hallgatók száma, ami azt jelenti, hogy sokan szeretnének munka mellett diplomát szerezni – mondta a szakember.

A képzési területek közül a legnépszerűbb

  • az orvos- és egészségtudományi szakok voltak, ahová 1128 fő került felvételre, ebből 1025 lett állami ösztöndíjas,
  • pedagógus képzési területre 1093 fő került be, melyből 1028 fő állami ösztöndíjas,
  • de népszerűek lettek a bölcsészettudományi szakok is, ahová 851 főt vett fel a Szegedi Tudományegyetem, utóbbiból az előző évinél több, összesen 679 fő állami ösztöndíjas.

ÚJ SZAK IS INDUL

Növekedett az Állam- és Jogtudományi Karra és a bölcsészképzésekre felvett hallgatók száma, népszerűek az SZTE pedagógusképzései és növekedett az egészségügyi területen tanulmányaikat megkezdők száma is, részben az új szülésznő szak elindulásának köszönhetően – tudatta az igazgató. A soron következő pótfelvételi, a szakirányú képzések és a külföldi hallgatók folyamatban lévő felvételi eljárásának lezárását követően várhatóan több mint 9 ezer új diák kezdheti meg tanulmányait szeptemberében az SZTE-n. Az egyetem hallgatói létszáma így 25 és 26 ezer között alakul majd – közölte Szakál Péter.

SOK HALLGATÓVAL BŐVÜLT AZ ÁJTK

Sok hallgatóval bővül idén az ÁJTK, ahol 580-an kezdik meg a tanulmányaikat, a jogász szak 322 fővel, a nemzetközi tanulmányok szak 68 fővel indul, de népszerű a megújult személyügyi, munkaügyi és szociális igazgatás szak is, ahol 83 fő lehet szeptembertől szegedi egyetemista. A zenei és művészeti képzéseket kínáló BBMK-ra 76 főt vesznek fel, az ének és operaének, zongora, klasszikus gitár és klarinét szakok voltak a legkeresettebbek. Mindezek mellett:

  • BTK-n is a tavalyinál csaknem száz fővel többen, összesen 1066-an felvételiztek sikeresen, akik közül a tavalyinál 136-tal többen, összesen 840-en állami ösztöndíjasok. A hagyományokhoz híven továbbra is nagy népszerűségnek örvendett az anglisztika nappali (64 fő), a pszichológia szak nappali (143 fő) és levelező tagozata (50 fő) is. Emellett a kommunikáció- és médiatudomány szakra is sokan (98 fő) iratkozhatnak be, valamint népszerű a társadalomtudományok és informatikatudományok határterületén képzést kínáló informatikus könyvtáros szak, melyre 22 hallgatót vettek fel.
  • Az ETSZK-n idén 668 hallgató tanulhat a gyógyító szakmák egyikén, ami százzal több, mint az előző évben. A legnépszerűbb szakok a gyógytornász (126 fő), az ápoló szak (112 fő) a mentőtiszt (120 fő) és a szülésznő (78 fő) az ápolás és a betegellátás területén nappali és levelező képzési formában egyaránt. Az újonnan indított, kiterjesztett hatáskörű ápoló mesterszakra 26-an felvételiztek sikeresen.
  • FOK fogorvosképzésére 73 főt vettek fel.
  • GTK alapszakjai közül a kereskedelem és marketing (142 fő), illetve a gazdálkodási és menedzsment (a magyar nyelvű képzés 139 fővel, az angol nyelvű képzés 36 fővel) indul a legnagyobb létszámmal.
  • GYTK gyógyszerész képzésére idén több mint százan (122 fő) nyertek felvételt, és 18 fővel indul az új gyógyszerfejlesztési kutatás-menedzsment mesterszak is.
  • JGYPK nappali tagozatos képzései közül a gyógypedagógia (100 fő), a közösségszervezés (44 fő), az óvodapedagógia (88 fő), a tanító (53 fő), az edző (37 fő) és a rekreáció (63 fő) szakok voltak a legnépszerűbbek. A JGYPK-ra idén 1198-an kerültek be, közülük a tavalyinál többen, 1098-an állami ösztöndíjasként kezdhetik tanulmányaikat.
  • Mérnöki Karon ismét az élelmiszermérnök (54 fő nappali és 35 fő levelező) és a gépészmérnök (62 fő nappali és 28 fő levelező) alapszakra vették fel a legtöbb jelentkezőt, de népszerű a mechatronikai mérnöki (62 fő nappali és 21 fő levelező) és az újonnan indult ipari termék- és formatervező szak is (24 fő nappali).
  • Az MGK-n a mezőgazdasági mérnök és vidékfejlesztési agrármérnöki alapszakok egyaránt keresettek, valamint a nemrég elindított gyógy- és fűszernövény szak és az agrár- és üzleti digitalizáció szak is vonzotta a hallgatókat.
  • Idén sem volt könnyű bejutni az SZAOK általános orvos szakára, ennek ellenére 271-en tanulhatnak elsőévesként az orvosképzésben.
  • TTIK-n a biológia (162 fő), a gazdaságinformatikus képzés (87 fő), valamint a programtervező informatikus szak (233 fő) indul nappali tagozaton magas létszámmal, és keresett az ipari igényekhez alkalmazkodó fizikus-mérnöki szak is. A karon a mesterszakok közül a biológus (42 fő), a programtervező informatikus (41 fő) és a molekuláris biológia szak (30 fő) volt népszerű.

A SZAKMAI FEJLŐDÉST SEGÍTIK AZ ÖSZTÖNDÍJ-PROGRAMOK

Kitértek az ösztöndíjakra is, az SZTE-n a középiskolás diákok egyetemi beilleszkedését és későbbi szakmai fejlődését szolgálják a Start és Start+ ösztöndíj-programok, ezekre szeptember 8-ig jelentkezhetnek a hallgatók. Emellett a pedagógusképzésekre felvettek számára hirdette meg az SZTE és a Gál Ferenc Egyetem a Zirzen Janka-programot, amely teljes tanulmányuk alatt segítséget nyújt számukra – tudatta az igazgató.

MAILBEN JÖN A TÖBBI INFÓ

Fontos tudni, hogy a felvetteknek az SZTE mint az ország egyik legzöldebb egyeteme, nem küld papír alapú értesítést, a diákok e-mailben kapnak információkat a tanulmányok megkezdéséhez szükséges tudnivalókról, és az intézmény oldalán keresztül is tájékoztatja új hallgatóit. Az SZTE – július 30. és augusztus 7. között – pótfelvételit hirdet azok számára, akik nem jelentkeztek az idei általános felsőoktatási felvételi eljárás során, vagy jelentkeztek, de nem nyertek felvételt egyetlen felsőoktatási intézménybe sem. Az ezzel kapcsolatos, részletes információk az SZTE Pótfelvételi oldalon lesznek elérhetők – mondta a szakember.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb