Kikapcs

Élőzene, vívások, látványos jelmezek és kalandok: eddig soha nem látott verzióban érkezik A 3 testőr a Dóm téri színpadra

En garde, Szeged! Alig több mint 1 hét múlva, saját premierként indul A 3 testőr a Dóm téri színpadon, a Szegedi Szabadtéri Játékok helyszínén. A sztárokat felsoroltató musical csapata a héten vette birtokba a színpadot, a próbák a Szegedi Nemzeti Színház színpadának felújítása miatt eddig Budapesten zajlottak. A szegedi közönség egy eddig Magyarországon soha nem látott verzióját csodálhatja meg a darabnak két hétvégén keresztül, az előadás részleteiről Barnák László, a Szegedi Szabadtéri Játékok főigazgatója számolt be a csütörtöki sajtótájékoztatón.

SOK HELYRŐL ÁLLT ÖSSZE A MUSICAL CSAPATA

Mint Barnák Lászlótól megtudtuk, az előadás díszlete felépült, a fantasztikus látvány kiegészítését pedig ledfalok segítik a Dóm téri színpadon. A 3 testőr csapata sok helyről állt össze – többek között az Erkel Színház ensemble és tánccsapata, valamint szegedi statiszták egészítik ki a gárdát. ,,Hatalmas büszkeség számunkra, hogy ekkora az érdeklődés, az előadásra hetekkel ezelőtt elfogyott minden jegy. A darabot egy tapasztalt szabadtéris, Szente Vajk rendezi, akivel tavaly kezdtünk el beszélgetni arról, hogyan lehetne ezt a fiatalos, lendületes művet felvarázsolni a Dóm téri színpadra” – mesélt a részletekről a Szegedi Szabadtéri Játékok főigazgatója.

EDDIG SOHA NEM LÁTOTT VERZIÓBAN LESZ LÁTHATÓ A 3 TESTŐR

,,Az előadások alatt élőzenekar játszik majd, a Szegedi Szimfonikus Zenekar vendégművészekkel egészül ki, így a nézők nem felvételről hallják a dalokat. Az előadás lenyűgöző jelmezekkel, vívásokkal, illetve látványos és kalandos jelenetekkel készül, és bár musicalről beszélünk, rengeteg tánc is szórakoztatja majd a szegedi közönséget. A darabnak 2006-ban már volt egy bemutatója Magyarországon, viszont az más szövegkönyvvel készült. A művet az idei verzióra Szente Vajkék teljesen újrafordították, így egy eddig soha nem látott változat tárul majd a nézők elé” – tudtuk meg Barnák Lászlótól.

ANDRÉ BREEDLEND SZÖVEGKÖNYVE ALAPJÁN ÉRKEZIK A MUSICAL

„Egy mindenkiért – mindenki egyért!” – ki ne ismerné Athos, Porthos, Aramis és az ifjú D’Artagnan történetét? A muskétások kalandjai azonban most vadonatúj feldolgozásban ragadják magukkal a közönséget a Szegedi Szabadtéri Játékok következő, saját produkciójában. A legendás dalszerző testvérpár, Rob Bolland és Ferdi Bolland lendületes dalaival, André Breedland szövegkönyve alapján a Dóm térre érkezik A 3 testőr musical! A szédítő fordulatokban bővelkedő darabban egytől egyig feltűnnek Alexandre Dumas kultikus regényének jellegzetes alakjai, a három (plusz egy) testőr ellenfelei és szövetségesei: Lajos király és Anna királyné, bizalmasa, a bájos Constance, az ármányos Richelieu bíboros és gaz csatlósa, Rochefort, Buckingham hercege és a ravasz Milady, akinek tettei mögött tragikus titkok rejlenek… A Szabadtéri új bemutatójában nyaktörő párbajok, titkos találkák, macska-egér játék folyik majd a hatalomért és a boldogságért hazánk legnagyobb színpadán; ahol a szereplők olykor szó szerint is pengeélen táncolnak, és a La Manche-csatornán is átívelő összeesküvés dönt a szerelmesek és az egész Francia Királyság sorsáról – olvasható A 3 testőr műsorában.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb