Nemzetközi érettségit tehetnek a diákok: az SZTE Báthory-gimnázium lett az első dél-magyarországi iskola, amely megszerezte az IB Diploma Program indításához szükséges akkreditációt

Szuper hírt jelentett be az SZTE, ugyanis a Szegedi Tudományegyetem gyakorlóiskolája, a Báthory István Gyakorló Gimnázium és Általános Iskola hivatalosan is elnyerte az International Baccalaureate (IB) Diploma Program (DP) indításához szükséges akkreditációt. Az iskola ezzel az IB World Schools hálózat tagjává vált.
Kiemelték, hogy az IB Diploma Program az egyik legismertebb nemzetközi érettségi program. A kétéves, 11. és 12. osztályos diákoknak szánt képzés célja, hogy a diákok széleskörű, magas szintű általános műveltségre, globális szemléletre és kritikai gondolkodásra tegyenek szert, valamint hogy felkészüljenek az egyetemen való továbbtanulásra.
A TANTERV KUTATÁS- ÉS FELFEDEZÉSALAPÚ
A program az International Baccalaureate Organization (Nemzetközi Érettségi Szervezet) által kidolgozott tanterven alapul. A diákok hat tantárgycsoporton (nyelv és irodalom, idegen nyelv, matematika, természettudomány, ember és társadalom, művészetek) belül választanak egy-egy tantárgyat, melyek közül hármat közép, hármat pedig emelt szinten tanulnak. A tanterv kutatás- és felfedezésalapú. A hat választott tantárgy mellett a diákok tudáselméletet is tanulnak, valamint egyéni kutatómunkát és közösségi szolgálatot végeznek.
NEMZETKÖZI ÉRETTSÉGIT TESZNEK
A 12. év végén a diákok nemzetközi érettségit tesznek, melyet világszerte elismernek és elfogadnak. Számos külföldi egyetemen az IB Diplomát többletpontokkal is jutalmazzák. Magyarországi továbbtanulás esetén a nemzetközi érettségi egyenértékű a magyar érettségivel. Kiemelte az egyetem, hogy
az SZTE Báthory István Gyakorló Gimnázium és Általános Iskola az első dél-magyarországi iskola, amely megszerezte az IB Diploma Program akkreditációt.
Nyolc budapesti és két debreceni intézmény után a Báthory a tizenegyedik IB-iskola Magyarországon. Az önköltséges képzés első csoportja 2025 szeptemberében indul, a képzés nyelve angol lesz. A tanulók olyan tantárgyakat választhatnak, mint az irodalom, német, spanyol, francia nyelv, matematika, biológia, fizika, történelem, vizuális kultúra és filmművészet.
VÁRJÉK A DIÁKOK JELENTKEZÉSÉT
Kihangsúlyozták, hogy olyan diákok jelentkezését várják, akik idén júniusban végezték el 10. tanévüket, jó tanulmányi eredményekkel és középfokú angol nyelvismerettel rendelkeznek, és érdeklődőek a globális problémák és interkulturális megközelítések iránt. A program lehetőséget kínál a készség- és képességalapú tanulásra, valamint az egyetemi tanulmányokhoz is szükséges készségek korai elsajátítására.



