Kikapcs

Szeged365 Kikapcs: A 3 testőr sztárjai dedikálnak a Reök Kézműves Cukrászdában, helyi tehetségek zenélnek a Ligetben, de lesz Swim&Run&SUP verseny is a hétvégén Szegeden

Már pénteken felpörög a Napfény Városa, garantáltan nem fogunk unatkozni ezen a hétvégén sem Szegeden! A 3 testőr sztárjai dedikálnak a Reök Kézműves Cukrászda teraszán, a Sounds of Szeged Piknik keretén belül helyi tehetségek zenélnek a Ligetben, de látványos Swim&Run&SUP verseny is lesz a Maty-éren. Összegyűjtöttük egy csokorba az összes hétvégi programot, itt a Szeged365 Kikapcs!

A 3 TESTŐR SZTÁRJAI DEDIKÁLNAK A REÖK KÉZMŰVES CUKRÁSZDÁBAN

Szombaton 16:30-tól a dedikálást tartanak A 3 testőr sztárjai a REÖK Kézműves Cukrászdában. A Szegedi Szabadtéri Játékok produkciójának jeles közreműködőivel találkozhatnak az érdeklődők. Mint megtudtuk, ott lesz a rendező, Szente Vajk és az előadás több sztárja is dedikálókártyákkal várja rajongóit a cukrászda teraszán.

A 3 TESTŐR A DÓM TÉRI SZÍNPADON

A muskétások kalandjai Szente Vajk rendező vadonatúj feldolgozásában nem véletlenül ragadták magukkal a közönséget. Rákay Tamás nagyszabású díszlete Madarász „Madár” János ámulatba ejtő animációival és világítástervével, a Kovács Yvette Alida csodaszép, 17. századi, mégis mai hangulatú jelmezeit viselő, Túri Lajos Péter koreográfiája szerint lépő rengeteg táncos, az Erkel Színház Musical Ensemble tagjai, statiszták és szereplők által benépesítve idézi hazánk legnagyobb színpadára Dumas ikonikus regényének világát. Károly Katalin zenei vezető és Drucker Péter karmester a Szabadtéri Játékok kiváló zenekarával kelti életre a musical hol lírai, hol rockos dallamait.

A TOMBOL AZ ERÉNY ÉRKEZIK AZ ÚJSZEGEDI SZABADTÉRIRE

Szerelem, érzékiség, pénz és botrány utáni hajsza Jean de Létraz pazar bohózatában, parádés szereposztással a Veres 1 Színház előadásában, az Újszegedi Szabadtéri Színpadon.

SOUNDS OF SZEGED PIKNIK AZ ÚJSZEGEDI LIGETBEN

Ez nem egy szokványos fesztivál, hanem egy ingyenes, emberközeli közösségi piknik, ahol elég, ha hozol magaddal egy pokrócot, valami harapnivalót és innivalót, és már indulhat is a délutáni chill! A rendezvény mögött a Sounds of Szeged tehetséggondozó program áll, amely már két éve építi Szeged zenei közösségét. A projekt ötletgazdája és motorja Gór-Nagy Gábor, aki nem titkolt céllal indította el a kezdeményezést: teret adni a tehetségeknek és zenei közösséget formálni a városban.

SWIM&RUN&SUP VERSENY A MATY-ÉREN

Augusztus 16-án a Maty-éri Olimpiai Központban rendezik meg a Swim&Run&SUP névre keresztelt szabadidősport eseményt, amelynek egyik új eleme a SUP Kupa (Stand Up Paddle)  lesz, de a programokhoz idén is csatlakozik a Szenior Nyíltvízi Hosszútávószó bajnoki forduló, mellette pedig lehetőség nyílik bárki számára, hogy 1-2 vagy akár 3 kilométert ússzon. 

TELJES POMPÁJÁBAN A JÉGKORSZAK-KIÁLLÍTÁS

Idén egészen a jégkorszakig repíti vissza az időben látogatóit a Móra Ferenc Múzeum. A lélegzetállító kiállítás utolsó simításaiként júliusban foglalta el végső helyét az épület előtti mamut is, így a tárlat már teljes pompájában várja a látogatókat. Mint a múzeumtól megtudtuk, a szegedi jégkorszak-kiállítás hatalmas sikernek örvend.

CSEH, LETT ÉS LENGYEL EGYÜTTESEK AZ EURÓPAI NÉPEK FESZTIVÁLJÁN

A hétvégén az Európai Népek Fesztiválja a Móra Ferenc Múzeum előtti gyönyörű téren. Ezen a héten a következő együtteseket láthatjuk Szegeden:

  • Pūtēju orķestris “Enkurs” – Salacgrīva – Lettország
  • Dětský folklorní soubor Malý Kohútek – Csehország
  • Zespół Pieśni i Tańca Hanka – Głogów Małopolski – Lengyelország

KÉT KLASSZIKUS VÍGJÁTÉK A KÁRPÁTIA FILMSZÍNHÁZBAN

Ez a két vígjáték nemcsak szórakoztat, de kicsit lelassít, kikapcsol és megmutat valamit abból, ami régen érték volt, és ma is az. A Kárpátia Filmszínház (6726 Szeged, Közép fasor 1–3.) tökéletes helyszín mindehhez: nem túl nagy, de annál hangulatosabb, légkondicionált termei pedig ideális búvóhelyet nyújtanak a hőség elől. Egy ilyen filmélmény lehet családi program, baráti találkozó vagy akár egy különleges randi is – a közös nevetés mindig jó kezdet.

NUTELLA CSODÁK A GARDENBEN

Nótár Mary visszatérése mellett is bőven lesz miért figyelemmel kísérni a történéseket a Gardenben, ugyanis most hétvégén érkezik a Nutella csodák 2025-ös kiadása, ahol egy hétvégén keresztül három, limitált szériás mogyorókrémes finomságot is meg lehet kóstolni, méghozzá az alábbiakat:

  • Nutella Lava Szuflé – Forró, lágy csokis szuflé, amiből a Nutella krém úgy tör ki, mint egy édes vulkán, vaníliafagyival és ropogós mogyoróval koronázva
  • Mangó & Nutella Palacsinta – Leheletkönnyű palacsinta Nutella-töltelékkel, friss mangóval és csokiöntettel
  • Nutellás Császármorzsa – Aranyszínű császármorzsa, nyakon öntve Nutellával, porcukorral és friss eperrel szórva

FILMVETÍTÉS ÉS LUMAÏA SUNSET DJ SETT A LAPOS BEACH-EN

Marad a zavartalan napsütés a hétvégén is Szegeden, irány lazítani a Lapos Beach-re!

  • Szombaton és vasárnap LUMAÏA Sunset DJ Settel várnak mindenkit,
  • Vasárnap este pedig a “Hogyan tudnék élni nélküled?” című film kerül óriásvászonra Szeged tengerpartján!

SZEXI SZOMBAT A HUNGIBAN

Sikerült kipihenni az előző hétvégét? Ha igen, kezdj el készülni a következő szombatra, jön a Szexi Szombat a Hungiba!

FANTASZTIKUS NÉGYES A CINEMA CITYBEN

Már látható a Fantasztikus 4-es: Első lépések a Cinema Cityben Szegeden. Az 1960-as éveket idéző, vibráló retro-futurisztikus világban játszódó filmben bemutatkozik a Marvel első családja: Reed Richards, Sue Storm, Johnny Storm és Ben Grimm, és rögtön eddigi legnagyobb próbatételük elé néznek. Hősi énjüket és családi kötelékeiket egyaránt ápolniuk kell, miközben megvívnak a Földet fenyegető, falánk űristennel, Galactussal, és sejtelmes hírnökével, Ezüst Utazóval. S ha még nem lenne elég Galactus terve, miszerint felfalja a komplett bolygót és minden élőlényt vele együtt, az egész küzdelem egyszeriben személyes üggyé válik a 4-es számára.

CSUPASZ PISZTOLY A BELVÁROSI MOZIBAN

Csak egy ember van olyan különleges képességekkel (amelyet a pályája során tökélyre fejlesztett), hogy Frank Drebin nyomdokaiba lépve vezesse a Nagyon Különleges Ügyosztályt és megmentse a világot! Ifjabb Frank Drebin! Aki a poénokat meg fogja keresni, meg fogja találni, és meg fogja élni. A marcona akcióhős mellett a komikus szerep is jól áll Liam Neesonnak, úgyhogy a nevetés az ikonikus vígjáték rebootja esetén is garantált.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb