Kikapcs

A 2025-ös nyár legnagyobb őrülete vár az Ásotthalmi Dínóparkban: lovaskocsikázással, arcfestéssel, ugrálóvárral és ajándék strandbelépővel is várnak augusztus 20-án!

Az Államalapítás Ünnepe mindig különleges, de Csongrád-Csanád vármegye, sőt, a komplett régió legnagyobb dínóparkja még az augusztus 20-i forgatagra is rátesz majd egy óriási lapáttal: mint Nyerges Anettől, a 6000 négyzetméteres szabadidős komplexum vezetőjétől megtudtuk, rengeteg extra meglepetéssel készülnek. A Szegedtől csupán 30 kilométerre lévő, élethűen mozgó őslényekkel, idillikus hangulatú tanösvénnyel és egy imádni való kisvonattal is felszerelt park többek között

  • arcfestéssel,
  • csillámtetoválással,
  • és ugrálóvárral várja a kicsiket, de ez még egyáltalán nem minden.

Az egyik extra, hogy a fentiek – bár másutt 10-ből 9 esetben csak borsos felárért elérhetőek – egytől-egyig ingyenesen állnak majd rendelkezésre a belépőt váltó vendégek számára, a másik pedig, hogy a behopp mellé még ajándék strandbelépőt is adnak az Ásotthalmi Homokháti Strand és Sörkertbe. Az utóbbi nagyon jól jön a nagy melegben, ráadásul mindezt tapasztalatból írjuk – miután a család felfedezte a jura-kori szörnyetegek világát az életnagyságú, mozgó-morgó, valósághűen kivitelezett lényekkel, bebarangolta a tanösvényt, keresztül-kasul jártuk a parkot a kisvonaton, régészkedtünk a Paleontológiai Állomáson, megpróbáltunk Jeff Bezos nyomába eredni az Aranymosó Bázison, kipróbáltuk a klimatizált Meseerdő Játszókuckót és nagy nehezen kikönyörögtük a gyerekeket az ingyenes óriás-ugrálóvárból, fenomenális élményt nyújtott a hűsítő csobbanás a szuper hangulatos ásotthalmi strandon.

Apropó, egy harmadik nagy meglepetéssel is készültek Anették, mint az ügyvezetőtől megtudtuk, augusztus 20-án délelőtt 11-től még egy hagyományőrző lovaskocsikázásra is elviszik a kis vendégeket az édenkert-szerű Gárgyán erdőben.

Szubjektívek leszünk, de a felsorolást hallgatva valahogy az az érzésünk támadt, hogy ezt már csak azzal lehetne überelni, ha feltámadna egy napra a T-Rex (de az erőviszonyokat figyelembe véve ezt a program-opciót inkább kihagynánk), ennél ütősebb családi programot jelenleg nem tudunk Szegeden és környékén. Röviden: mi Ásotthalom felé vesszük az irányt az Államalapítás Ünnepén, ott találkozunk!

Csongrád-Csanád Vármegye és a régió legnagyobb dínóparkja a Gárgyán-erdő mellett vár, Ásotthalomra beérve óriási táblák navigálnak majd a megfelelő irányba, ha busszal érkezel, akkor pedig az erdei pihenő elnevezésű megállónál szállj le, majd egy óriás dínós táblát követve nagyjából 200 méter múlva már ott is leszel a park kapujában. A létesítmény 10-től 6-ig tart nyitva, ha további információra van szükséged, hívd a (30) 551 8740 számot! A parkolás ingyenes, a hely kutyabarát, még SZÉP kártyát is elfogadnak, szerintünk ezt hívják úgy, hogy all-in!

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb