Közélet

Tram-train baleset Szegeden: egy 50-as éveiben járó hölgy akkorát esett, hogy maradandó egészségkárosodás lett belőle

Maradandó egészségügyi károkat okozó balesetet szenvedett egy hölgy a tram-trainen, a beszámolók szerint pedig – bár az utasok és az 50-es évei végén járó nő hozzátartozói is próbálták jelezni, hogy baj van – a sofőr nem állt meg. A szerencsétlenség bokatöréssel, szalagszakadással, műtéttel, fémlemezzel és csavarokkal végződött, a Szeged365 szerkesztőségét megkereső rokonok szerint pedig a sérülések maradandóak lesznek.

ÓRIÁSI ESÉS, KIABÁLÓ UTASOK

A baleset múlt pénteken, augusztus 22-én délután történt, a Hódmezővásárhelyről 16:27-kor Szegedre induló tram-train járaton. Mint olvasónk beszámolt róla, a szülei az unokáikkal tartottak Szegedre, amikor megtörtént a baj. Az édesanyja az Anna-kút megállónál szeretett volna leszállni, ám amikor a szerelvény hirtelen fékezett, az asszony megcsúszott és óriásit esett. Szemtanúk beszámolója szerint a nő az ajtóhoz szorult, és bár több utas is szóban próbálta jelezni a járművezetőnek, hogy álljon meg, nem történt semmi (annak dacára, hogy a baleset elszenvedője elöl tartózkodott, még a hátul állók is kiabálni kezdtek). A pórul járt hölgy végül csak a Széchenyi téren tudott leszállni, ahol három utastárs segítette talpra állni.

BOKATÖRÉS, SZALAGSZAKADÁS, MARADANDÓ KÁROSODÁS

Az asszony a saját lábán – a többi utas segítségével – hagyta el a szerelvényt, de kiderült: a bokája eltört, sőt, a szalagok is elszakadtak. Sérülését műtéttel kellett helyrehozni: fémlemezt és csavarokat ültettek be, a bokája két centivel elcsúszott. Az orvosok szerint maradandó sérülést szenvedett. A fia szerint egy másik, meglévő egészségügyi problémája miatt a lezajlott műtét életveszélyes volt számára.

A szerkesztőségünket megkereső hozzátartozók szerint a vezető nem nyújtott segítséget, sőt, amikor a járatról az unokákkal korábban leszállt férj – kintről látva, hogy baj van a feleségével – kívülről az üveget kopogtatta, csak annyit válaszolt:

„Meg kellett volna nyomni a vészcsengőt.”

Ez a reakció különösen felháborította a hölgy hozzátartozóit, akik szerint a járművezetőnek látnia és hallania kellett volna az esetet. A vészjelző megnyomása egyébként a nagy pánikban elmaradt, azonban az utasok több olvasói beszámoló szerint is kiabálva próbáltak szólni a vezetőnek.

Fotónkon: megérkezik az első tram-train Szentesre, 2021. januárjában.

A család panaszt készül tenni a közlekedési társaságnál, és mint nyilatkozták, kártérítést is követelni fognak az orvosi költségek, valamint az édesanya maradandó egészségkárosodása miatt. Az ügyben megkerestük a MÁV-ot és az SZKT-t is, arról érdeklődve, hogy mi lehetett az oka az extrém fékezésnek, illetve arról, hogy szerintük történt-e mulasztás az ügyben, ha pedig igen, milyen lépésekre készülnek a hasonló esetek elkerülésére. Egyelőre válasz nem érkezett a megkeresésünkre, azonban a nyilvánosan elérhető utazási szabályzatból az derül ki, hogy azt, hogy ki a hibás egy ilyen helyzetben, több tényező dönti el, és – mint egy általunk megkeresett ügyvéd nyilatkozta – jogilag sem mindig egyértelmű.

  • A közlekedési társaság (jelen esetben a MÁV) akkor felelős, ha a vonaton vagy vasútvillamoson nem voltak megfelelő biztonsági körülmények (pl. kapaszkodók hiánya, nem megfelelő állapot), vagy a fékezés indokolatlanul erős volt, illetve a személyzet hibájából történt.
  • A fékezés viszont lehetett forgalmi vagy biztonsági okból is hirtelen (pl. sínen lévő akadály, baleset), ami a mozdonyvezető részéről kötelező volt – ilyenkor a társaság nem feltétlenül hibás. A bennünket megkereső hozzátartozók szerint balesetről szó sem volt, de a fékezés okai még nem tisztázottak.
  • Az utas akkor tekinthető részben felelősnek, ha nem használta a kapaszkodókat, szabálytalanul állt vagy mozgott a szerelvényben. A beszámolók alapján a hölgy végig kapaszkodott, azonban akkora volt a fékezés ereje, hogy nem tudott állva maradni, egyszerűen elsodorta magával az erőhatás.

Általánosságban elmondható, hogy ha hasonló esetben megsérültél, mindenképpen érdemes orvosi ellátást kérni, és az esetről jegyzőkönyvet felvetetni a MÁV-val (pl. állomáson, ügyfélszolgálaton keresztül). Kártérítési igény benyújtható, de azt vizsgálják, hogy a fékezés elkerülhető lett volna-e.

Amint reagál a két közlekedési társaság vagy újabb információink lesznek az ügyben, cikkünk frissülni fog.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb