54 országból neveztek, több mint négyszázan – nemzetközi karmesterversenyt rendeznek Szegeden
Csaknem száz dirigens mutatkozik be a második alkalommal megszervezett Fricsay Ferenc Nemzetközi Karmesterversenyen Szegeden – közölte Gyüdi Sándor, a zenei megmérettetésen közreműködő Szegedi Szimfonikus Zenekar igazgatója hétfőn az esemény sajtótájékoztatóján.
Az igazgató kiemelte, hogy az első ízben 2023-ban megrendezett verseny fontos célja a világban még mindig az egyik legismertebb magyar karmester, Fricsay Ferenc emlékének megőrzése. Megjegyezte, hogy Fricsay Ferencnek nincs akkora kultusza Magyarországon és Szegeden, mint amit megérdemelne, ennek elsősorban az lehet az oka, hogy 1948-ban Svájcban telepedett le.
HATALMAS REPERTOÁRT RÖGZÍTETT
Fricsay Ferenc Berlinben és Münchenben, valamint Houstonban volt operaházak főzeneigazgatója, valamint zenekarok vezető karmestere, emellett az első sokat utazó, vendégszereplő dirigensek közé tartozott. A Deutsche Grampohon lemezcég első számú karmestereként hatalmas repertoárt rögzített, felvételei ma is kaphatók, noha betegsége miatt 1961-ben felhagyott a dirigálással – idézte fel Gyüdi Sándor. Hozzátette: 1934-44-ig Szegeden dolgozott katonakarmesterként, a színház, a szabadtéri játékok és a Szegedi Filharmonikus Egyesület – a mai Szegedi Szimfonikus Zenekar – dirigense volt.
54 ORSZÁGBÓL NEVEZTEK INDULÓK
A karmesterversenyre Ausztrália kivételével minden lakott kontinensről, 54 országból neveztek indulók, több mint négyszázan, akik közül a beküldött videófelvételek alapján kilencvenhat jelentkezőt választott ki a zsűri. Az élőben bemutatkozó dirigensek között 12 női versenyző van, a legidősebb induló pedig hetvenéves elmúlt, Japánból érkezett.
EGYEDÜLÁLLÓ LEHETŐSÉG
Nayden Todorov, a zsűri elnöke, a Szófiai Filharmonikus Zenekar vezetője úgy fogalmazott, a verseny egyedülálló lehetőséget kínál a fiatal karmestereknek, hiszen megmutathatják magukat. A győztesek komoly segítséget kapnak pályájuk elindításához, mivel vendégkarmesterként dolgozhatnak majd Európa meghatározó szimfonikus zenekaraival. A vasárnap kezdődött első fordulóban a versenyzők 12 különböző darab közül választhattak Haydntól Bartókig.
TÖBB MINDENT ÉRTÉKELNEK
Ahogy a verseny ötletgazdája, Michael Zukernik művészeti igazgatója fogalmazott, hagyományos helyzetben a dirigens irányítja a zenekart, a versenyen azonban a szegedi szimfonikusok is segítik a karmestereket. A zsűri a produkció, a művészi hatás mellett azt is értékeli, milyen kapcsolatot teremtett a dirigens az együttessel. A középdöntőbe 16 dirigens jut be, a harmadik fordulóban pedig nyolcan vehetnek részt, immár újabb darabokkal.
A vasárnap a Korzó Zeneházban rendezett döntőn négyen dirigálnak, ekkor már a zsűri mellett a zenekar is részt vesz a végső győztesről szóló döntésben.
Az első három forduló programját a verseny honlapján (fricsaycompetition.com) követhetik az érdeklődők. A döntő pedig közönség előtt zajlik a Korzó Zeneházban. A verseny nemcsak élőben követhető, hanem a professzionálisan rögzített felvételek később is visszanézhetők – írja az MTI.



