Kikapcs

Isteni színjáték és Amadeus: fantasztikus új produkciókkal és visszatérő kedvencekkel készül a Szegedi Kortárs Balett az új évadban

Fantasztikus produkciókkal készül a Szegedi Kortárs Balett az új évadban. A közönség először láthatja az Amadeus-t, illetve az Isteni színjátékot, emellett az együttes tíz darabot továbbvisz az előző évek sikereiből. Sőt, mint megtudtuk, a Napfény Városa mellett számos más hazai, illetve nemzetközi helyszínen is fellép ősztől a társulat.

KÖZEL 60 EZER NÉZŐ LÁTTA AZ EGYÜTTEST A HAZAI ÉS A NEMZETKÖZI PORONDON AZ ELMÚLT ÉVADBAN

Az MTI tudósítása szerint Juronics Tamás táncművész, koreográfus a társulat évadnyitó ülésén elmondta, hogy az elmúlt évadban a 108 előadást játszó együttest több mint 57 ezer néző látta Magyarországon és külföldön. A következő hónapokban, december 31-ig pedig 51 előadást játszanak, ami rendkívüli fizikai kihívást jelent a táncművészek számára. A sikerhez, az együttes felé irányuló érdeklődés fenntartásához a vonzó, érdeklődést felkeltő címek mellett szükség van a bátorságra ahhoz, hogy egyedi módon, mai kézzel és szemmel nyúljanak a történetekhez, melyeket saját üzenetet megfogalmazva szeretnének elmesélni a nézőknek – mondta a táncművész.

GYERMEKDARABOK IS SZEREPELNEK A REPERTOÁRON

Az együttes komoly feladatnak tartja a jövő közönségének nevelését, ezért is szerepelnek a repertoáron olyan gyermekdarabok, mint a Diótörő és a Hamupipőke. Sokan vannak, akik gyerekként kezdték el nézni a társulat előadásait, ma pedig már saját gyermekeiket hozzák el a színházba – hangsúlyozta Juronics Tamás. A siker legfontosabb összetevőjének nevezte a koreográfus a jó táncosokat, akik önállóan gondolkodó, színpadi létükért felelősséget vállaló művészek. Munkájuk során nagyon sok szabadságot kapnak, aktívan részt vesznek az alkotásban, nemcsak a mozdulatok megtervezéséhez, hanem a karakterek megformálásához is szükség van a művészi kreativitásukra – tette hozzá.

OKTÓBERBEN DEBÜTÁL AZ AMADEUS

Ahhoz, hogy elérjék a közönséget, szükség van sok helyszínre is – közölte Juronics Tamás, kiemelve az együttműködést a Szegedi Nemzeti Színházzal, a Müpával és a Nemzeti Táncszínházzal. Hangsúlyozta az együttes turnémenedzsere, Didier Durieux szerepét is, akinek komoly érdeme volt abban, hogy tavaly Belgium legnézettebb tánctársulata a Szegedi Kortárs Balett volt. Az együttes őszi bemutatója, az Amadeus témaötlete is a belga szakembertől származik – árulta el a koreográfus. A Mozart nők és zene iránti szenvedélyét, halállal való viszonyát feldolgozó darabot a Szegedi Szimfonikus Zenekar élő zenéjével mutatják be októberben Szegeden, novemberben pedig Budapesten, a Müpában. Az előadáson felcsendülnek részletek a Requiemből a Vaszy kórus előadásában – tudtuk meg Juronics Tamástól.

JÖVŐ TAVASSZAL LESZ LÁTHATÓ AZ ISTENI SZÍNJÁTÉK

Tizenöt évvel ezelőtt merült fel a gondolat, hogy a három nagy vidéki balett-társulat együttműködésével táncmű szülessen Dante Isteni színjátékából, de a kísérlet akkor nem járt sikerrel. A jövő tavasztól látható darab koreográfiáját a társulat táncművésze, az elmúlt években Juronics Tamás mellett társkoreográfusként is dolgozó Czár Gergely, az olasz Giovanni Napoli és még egy meghívott művész készíti.

TÖBB HELYSZÍNEN IS FELLÉP AZ EGYÜTTES AZ ÚJ ÉVADBAN

Az évadban tovább bővülnek a társulat turnéhelyszínei, a visszatérő városok mellett újakat készülnek meghódítani. A 2025-26-os évadban Franciaországban, Korzikán, Finnországban Helsinki mellett több helyszínen – a többi közt Szeged testvérvárosában, Turkuban – és Olaszországba lépnek fel. November 23-tól december 10-ig öt belgiumi várost követően Brüsszelben állnak színpadra, ahol az Amadeus mellett a közönség láthatja a Leart, illetve visszatér a Carmina burana és a Diótörő is. Tavasszal ünneplik meg azt, hogy 25 éve, 2001 áprilisában mutatták be az együttes eddigi legsikeresebb darabját, a Carmina Buranát. Juronics Tamás koreográfiáját 21 országban 407 előadáson játszották eddig, az évforduló alkalmából élő zenei kísérettel és kórussal mutatják be a Carl Orff zenéjére született művet.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb