Rekordra készülnek a Laposon: már 9 millió forintnyi adománynál jár a Két Lábon vagy Két Keréken a Gyermekklinikáért, pedig még el sem indul a nevezés
Közel 9 millió forintnyi adománynál jár a VIII. Két Lábon vagy Két Keréken a Szegedi Gyermekklinikáért című jótékonysági esemény – tudtuk meg Jakab Gusztáv főszervezőtől, aki élőben mesélt a Szeged365 olvasóinak a nemes ügy fontosságáról. Bár a péntek délután fél 5-ös bejelentkezésünk idején még “csak” a közelében voltak a fent említett összegnek, pár perce arról tájékoztatott bennünket a közismert szegedi vállalkozó, hogy megvan a kerek 9 millió, amit 100%-ban a Szegedi Gyermekklinikának adnak át, eszközbeszerzés céljából. Az igazán libabőrös az, hogy a nevezés még el sem indult, az említett összeg szegedi magánemberek és cégek adományaiból jött össze, amelyre szombat reggel rájön még a helyszíni résztvevők nevezési díjából befolyt összeg.
Az élő videónk, Kisházi Sándor és Kiss Balázs kollégáinkkal, akik egy órája még Jakab Gusztávot faggatták a Lapos Beach-en:
Ami már biztos, hogy a 2025-ös rendezvény jótékonysági bevételei a tavalyi számot is megdöntötték (ez már megtörtént, tavaly közel 6 millió forint gyűlt össze), de mint Jakab Gusztáv elmondta, bízik benne, hogy a helyszíni nevezésekkel együtt a 10 milliós álomhatárt is sikerül majd elérniük. A helyszíni nevezés szombat reggel fél 9-kor indul és 9:50-ig tart majd a Lapos Beach-en, az óriási érdeklődés miatt viszont javasolt rögtön az elején odaérni.
A nevezés egyéniben 2000 Ft, a családi jegy 2500 Ft, a bevétel 100%-a a Szegedi Gyermekklinika megsegítésére megy, a pénzből évről-évre új felszereléseket, gépeket vásárolnak a kis betegek mielőbbi gyógyítására.
Az első 800 nevező vitamincsomagot kap majd, egy közös bemelegítést követően – melyet Lengyel Dalma tart majd – indul a három rajt, 10-kor a bringások, 10:10-kor a futók, 10:15-kor pedig a sétálók állnak a rajtkapu alá.

Találkozzunk a helyszínen, a Szeged365 élőben jön majd a rajtról!



