Orbán Viktor Kötcsén: a kiskakasból soha nem lesz nagykakas, az eurózóna fel fog bomlani, Magyarország azért nem ment tönkre, mert leváltunk az európai gazdasági modellről

Kis késéssel kezdte el kötcsei beszédét Orbán Viktor. A miniszterelnök kiemelte, hogy most a bolondozást kihagyja, ezért óvatosabb beszédet fog mondani, mint az előző években. Beszélt magáról a piknikről, az ellenzékről, Magyar Péterről és az orosz-ukrán háborúról is. Sőt, azt is bejelentette, hogy új nemzeti konzultációt indítanak a kiszivárgott tiszás adóemeléssel kapcsolatban.
„Az járkál a félhomályban meg a sötétben, akinek rossz szándékai vannak. (…) Ezért idén egy teljesen nyílt kötcsei pikniket rendeztünk” – mondta Orbán a Telex szerint rögtön az elején, majd kiemelte, hogy mindent megcsináltak, amit mondtak, és a megszolgált bizalom miatt nyerik sorra a választásokat. A miniszterelnök arról beszélt, hogy az ellenzék teljes bizalomvesztésben van, és Gyurcsányék a választások után, Magyarék viszont a választások előtt mondták el, hogy átverték a magyarokat, ezért ezüst tálcán kínálják magukat.
“NEM LEHET KISKAKAS-POLITIKÁT FOLYTATNI”
Orbán Viktor Magyar Péterre utalva azt mondta, a kiskakas-politikának fontos eleme, hogy a kiskakas áll a világ középpontjában. A miniszterelnök szerint azonban a kiskakasból soha nem lesz nagykakas.
VILÁGPOLITIKAI KITEKINTÉS
A tavalyi beszédét idézte ezután a miniszterelnök, majd hangsúlyozta: a nyugati civilizációt szerinte csak Közép-Európa mentheti meg, a felvilágosodáshoz nem lehet visszamenni, de a kereszténységet kiiktatását szerinte nem lehet hagyni. Világpolitikai távlatokra kanyarodott át ezután Orbán, jelezve, hogy igazuk volt az amerikai, a német, a francia, a lengyel politikával kapcsolatban. Azt is kiemelte, hogy tavaly kérdés volt, hog „Lesz-e orosz katonai győzelem? Lett. Felosztják-e Ukrajnát? Igen” – összegezte Orbán, mit gondol a szomszédos országban dúló háborúról.
ÚJ AMERIKAI STRATÉGIA
Orbán szerint egy új amerikai stratégia van, amelynek lényege, hogy a demokráciaexport helyett az amerikaiak szembenéznek a tényekkel. Ilyen tény Orbán szerint, hogy Kínának behozhatatlan demográfiai, technológiai előnye van, és csökkenő katonai hátránya. A következő realitás, amivel szembenéztek az amerikaiak, hogy az oroszok megnyerték a háborút, mondta Orbán. Szerinte Oroszországot Kínáról nem lehet leválasztani a következő évtizedekben. És az Egyesült Államok azt is belátta, hogy Európa gyenge. Orbán szerint Amerika visszatér a nagyhatalmi politikához. Úgy véli, hogy amíg az Egyesült Államok megnövelte a világgazdasági részesedését, addig Európa veszített ebből a 2008-as pénzügyi válság óta.
AZ EU UTOLSÓ KÖLTSÉGVETÉSE
Orbán szerint az eredeti európai terv a közös piacról szólt. A miniszterelnök szerint azonban a következő lesz az Európai Unió utolsó költségvetése. Orbán szerint nem lehetséges, hogy nincs közös költségvetési politikája azoknak az országoknak, amelyek közösen euróval fizetnek. Szerinte ha minden így megy tovább, az EU fel fog bomlani, ezért át kell szervezni, hogy ez ne így legyen. Katonai és energetikai biztonságról, közös pénzről és közös költségvetésről, politikai összehangolódásról beszélt Orbán.
A MUNKAALAPÚ TÁRSADALOMBAN HISZNEK
Miért nem ment tönkre Magyarország, miközben az EU tönkre ment? – kérdezi Orbán. Úgy véli, azért, mert időben, 2010-ben, amikor megnyerték a választást, leváltak az európai gazdasági modellről, ami magát jóléti államnak nevezi, de igazából egy segélyalapú gazdaság.
“Mi a munkaalapú társadalomban hiszünk. Látszólag nincs különbség, de közben vannak. Például a munkaerőpiaci szabályozás: miénk a legrugalmasabb, azon az alapon nyugszik, hogy aki akar dolgozni, az tudjon is. Vagy a munkanélküli segélyt: itt három hónapig tart, és ha vége van, közmunka van. Nyugaton az elgondolhatatlan. Az adórendszerünk is teljesen más – sehol máshol nincs ilyen, mindenhol progresszív. A családtámogatások tekintélyes részét munkához kötötten adjuk, nem alanyi jogon. Ugyanez van az örökösödésnél: nincs örökösödési adó, ugyanis itthon az a gondolat, hogy nemcsak az a tiéd, ami a tiéd, hanem a családodé” – mondta Orbán Viktor, majd megemlítette a rezsicsökkentést, és az energiapolitikát, és hogy itthon az otthonteremtés a legfontosabb. Orbán úgy látja, hogy az EU Ukrajnával „közös eladósodáson” dolgozik, mert ugyanaz a terv, mint az Egyesült Államok létrejöttekor.
NEM VAGYUNK UKRÁNELLENESEK
Orbán az orosz-ukrán háborúról kezdett beszélni. Azt mondta, versenyző blokkok és piacok lesznek. Az EU vezetői szerint az európai intézmények megerősítésével lehet nagyhatalmi szerepet szerezni, de ez illúzió Orbán szerint. Az orosz cél a nyugati térnyerés korlátozása, a kínai cél, hogy az USA által uralt világrendet polarizálják és hozzáférjenek az orosz piachoz. Az ukrán cél, hogy a pénzügyi támogatások érkezzenek Ukrajnába, és elkerüljék az összeomlást. Az unió célja az USA benntartása a konfliktusban. Donald Trump célja, hogy megegyezzenek gazdasági kérdésekben az oroszokkal. „Nem vagyunk ukránellenesek” – mondta a Telex szerint Orbán arra, hogy egy EU és Ukrajna közötti stratégia megállapodást akár tudna is támogatni a kormány.
KÉT ÚT VAN HAZÁNK ELŐTT
Orbán Viktor szerint két út áll Magyarország előtt. Az egyik a csatlakozás a brüsszeli politikához, ami Orbán szerint katasztrofális káosz lenne, mert akkor „a szuverenitás kampó” lenne, euró is lenne, rezsicsökkentés viszont nem lenne, háború, migránsok meg igen. A másik út pedig Orbán szerint a béke, családbarát kormány és a szuverenitás.
ÚJ NEMZETI KONZULTÁCIÓ LESZ
“Jó programmal önmagában nem lehet választást nyerni, betartott ígéretekkel sem” – mondta Orbán Viktor Kötcsén. “2002-ben betartottuk a szavunkat, de nem végeztük el a munkánkat rendesen, így nem is nyertük meg a választásokat. Minden nemzeti érzelmű embernek a digitális életben részt kell vennie. Nem tudjuk fel nem fedezetté tenni se az internetet, se a Facebookot, se az okostelefont, ezek vannak. Ha nem alkalmazkodunk, veszítünk. Hiába van idegenkedés a digitális térrel szemben, ha nem megyünk oda, ha nem értjük meg, hogy a politika ott történik ma, az ellenfél meg odamegy, nem tudunk nyerni. Nemzeti konzultációt indítunk a kiszivárgott tiszás adóemeléssel kapcsolatban” – mondta a miniszterelnök, majd hozzátette: mindent feljegyeznek és semmit nem felejtenek el.
“Egyetlen gondolatot kell észben tartani a következő hét hónapban: a hazánk tízmilliós ország, nincsenek természeti kincseink. Ha ostoba kormányunk lesz, tönkre fogunk menni” – zárta gondolatait a miniszterelnök.
A teljes beszédet itt tudod megnézni:



