Időpontváltozás: startol a Bor tér, de egy picit korábban indul a szüreti felvonulás a Széchenyi térről
“Ma a tervezettnél korábban, 18.15-kor indul a szüreti felvonulás a Széchenyi térről” – jelentették be szerdán délután a Bor tér szervezői. Azt is kiemelték, hogy szeretettel várnak mindenkit a Kárász utca-Dugonics tér-Dóm tér útvonalon, ugyanis itt fog elhaladni a felvonuló sokadalom.
Mint megírtuk, ma startol a Napfény Városának egyik kedvenc őszindító programsorozata, a Bor tér. A rendezvényt 13. alkalommal rendezik meg, a korábbi évekhez hasonlóan idén is több mint 100 borászat különlegességeit próbálhatjuk ki, az ínycsiklandó borok mellé pedig számos gasztronómiai egységnél vehetünk magunkhoz néhány falatot.
A ZENEKAROKÉ MA A FŐSZEREP A DÓM TÉREN
A mai program tehát egy picit korábban, 18.15-kor indul a felvonulással, majd két színpadon is zenekarok szórakoztatják a kilátogatókat. Íme a mai repertoár:
ÁRKÁD Szeged színpad
- 19.00 Megnyitó
- 19.30 Mező Misi
- 22.30 Útközband
CE Glass színpad
- 21.00 Docpiano Band
A felvonuláson részt vesznek a borlovagrendek, több táncegyüttes, zenekar, pónifogat és fiáker!



