Hiába ellenezte Botka László, elfogadták a Szolidáris Szegedi Szombatok sorozat megalkotását – mutatjuk, miről szólt a pénteki közgyűlés Szegeden

Pénteken délelőtt közgyűlést tartottak Szegeden, a Városháza Dísztermében. Bár Botka László polgármester erőteljesen ellenezte, az ülésen elfogadták Tóth-Benedek Csanád (MKKP) önkormányzati képviselő szegedi rászorulókat segítő javaslatát. Emellett döntés született arról is, hogy közbeszerzésen választják ki a szegedi-autóbusz hálózat üzemeltetőjét.
ELFOGADTÁK A SZOLIDÁRIS SZEGEDI SZOMBATOK SOROZAT MEGALKOTÁSÁT
Mint megírtuk, önálló képviselői beadványt küldött be Szeged város közgyűlésének az MKKP szegedi képviselője. Tóth-Benedek Csanád korábban a közösségi oldalán számolt be arról, hogy a beadvánnyal a szegedi hátrányos helyzetű embereket támogatná olyan formában, hogy megkönnyítse számukra négy szegedi intézmény (Szegedi Vadaspark, Móra Ferenc Múzeum, Sziksósfürdő Strand és Kemping, Szegedi Partfürdő Kemping és Apartman) látogatását. Botka László már ekkor is ,,embertelennek” nevezte az indítványt, a sorozat körül pedig a ma délelőtti közgyűlésen is heves vita alakult ki. A polgármester ,,jogszabálysértőként” jellemezte a javaslatot, emellett közölte, hogy a Polgármesteri Hivatal biztosan nem fogja kidolgozni. Bár Botka László erőteljesen ellenezte a Szolidáris Szegedi Szombatok sorozat megalkotását, a képviselő testület 16-12-es arányban elfogadta, így néhány hónapon belül második alkalommal nem a polgármester tetszése szerint született döntés.
KÖZBESZERZÉSEN VÁLASZTJÁK KI A SZEGEDI-AUTÓBUSZ HÁLÓZAT ÜZEMELTETŐJÉT
A város közgyűlése arról is döntött, hogy tárgyalásos közbeszerzési eljáráson választják ki azt a vállalkozást, amely 2027-től nyolc plusz két éven át üzemelteti a szegedi helyi autóbuszjáratokat. Szegeden a MÁV Személyszállítási Zrt. jogelődje 2017 óta közszolgáltatási szerződés alapján üzemelteti a helyi autóbusz-hálózatot, a megállapodás 2026 végén jár le. Az új szolgáltatót a közgyűlési döntés alapján tárgyalásos közbeszerzési eljáráson választják ki. A szolgáltató végleges ajánlata – a jelenleg érvényes menetrend alapján – nem haladhatja meg az évi 5,192 milliárd forintot. A szolgáltatásért fizetett összeget az inflációt, az üzemanyagár- és béremelkedést figyelembe véve évente emelik.
Botka László polgármester elmondta, hogy a helyi tömegközlekedés működési költségének 9 százalékát – a diák- és nyugdíjas bérletek árkiegészítését – fedezi állami támogatás, 21 százalékot az utasok fizetnek, 70 százalékot az önkormányzat biztosít, az iparűzésiadó-bevétel jelentős részét erre fordítva. A gyűlésen szintén megtudtuk, hogy a szegedi villamospályákat 178 millió forintból újítják fel jövőre.
SZABÁLYOZTÁK A CSOMAGAUTOMATÁK ÉS A MOBILHÁZAK ELHELYEZÉSÉT
A képviselők módosították a településkép-védelemről szóló rendeletet: szabályozták a csomagautomaták, a konténer- és mobilházak elhelyezését. Helyi védelmet kapott a felújított Oskola utca végén található, önkormányzati forrásból helyreállított “Égő arany” neonfelirat – amely korábban az épület földszintjén működő presszót népszerűsítette -, valamint tíz megmaradt geodéziai asztal, melyeket a várost romba döntő 1879-es árvizet követően használtak háromszögelési alappontként. A közösségi együttélés szabályairól szóló rendeletet módosítva szankcionálhatóvá tették, ha valaki engedély nélkül használja a város nevét és címerét.
PÁLYÁZATON ÉRTÉKESÍTIK AZ EGYKORI SZENTMIHÁLYI ISKOLA ÉPÜLETÉT
Az ülésen szintén kiderült, hogy zárt körű pályázaton értékesíti az önkormányzat az egykori szentmihályi iskola épületét. A 150 millió forintos alapáron meghirdetett ingatlanra olyan átlátható szervezet nyújthat be ajánlatot, amely oktatási, szociális vagy gyermekvédelmi tevékenységet végez. A vételárat tíz év alatt, inflációkövető kamatozás mellett fizetheti meg a vevő. Emellett értékesítik az egykor az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság által használt Londoni körúti és szomszédos Zoltán utcában található, a Szegedi Tudományegyetem által igénybe vett épületegyüttest, amely pályázati alapára 800 millió forint – írja az MTI.












