Sport

Győzelem kellett és jött is: Magyarország-Örményország 2-0

Szombaton végre ismét győzött a magyar válogatott! A srácok 2-0-ra győzték le Örményországot a világbajnoki selejtező harmadik fordulójában, és ezzel életben tartották az esélyt a vb-szereplésre – írta meg az MTI.

A meccs után a Rapid Wien légiósa, Bolla Bendegúz értékelt, aki kezdőként 74 percet töltött a pályán, és az első gól előtti passz is az ő nevéhez fűződik.

„Így volt megbeszélve az öltözőben. A türelem volt a fontos, mert az örmények jól és agresszívan védekeztek, és időbe tellett felmérni, hogyan próbáljunk a kapujuk elé kerülni. Még az első félidőben váltottunk, és a jobb szélre helyeztük a támadásokat, volt is egy nagy helyzetünk” – mondta Bolla, aki szerint a csapat nem pánikolt a gól nélküli első játékrész után sem.

És milyen igaza lett! A második félidőben Bolla zseniális passzal támogatta Lukács Dánielt, aki meg is szerezte a vezetést. A második gólt pedig Gruber Zsombor szolgáltatta, aki a 94. percben állította be a 2-0-s végeredményt. 

„Kötelező volt a győzelem, hogy maradjon esély a továbbjutásra. A négy pont nem rossz, de nagyon hiányzik az írek ellen elvesztegetett kettő. Kedden Portugáliában nagyszerű eredmény lenne egy meglepetés döntetlen, de valójában az utolsó két forduló lesz a döntő” – tette hozzá Bolla.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb