Olvass a sorok között! Rendhagyó bűnmegelőzési programsorozat indul Szegeden

A Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság és a szegedi Somogyi Károly Városi és Megyei Könyvtár új, közös bűnmegelőzési programsorozattot indít az érdeklődő szülőknek és pedagógusoknak, „Olvassunk a sorok között! – rendhagyó könyvtári órák szülőknek és pedagógusoknak” címmel.
A havonta jelentkező könyvtári órákon a fiatalok mindennapjait formáló és befolyásoló témák kerülnek fókuszba – többek között az internetbiztonság, a drogprevenció, a diákcsínyek és a jogsértések kérdéskörei –, ismert és elismert szakemberek közreműködésével. A februári nyitóalkalom a „Biztonság hónapja” programsorozathoz, valamint a Biztonságos Internet Napjához kapcsolódva az online tér veszélyeire és az áldozattá válás megelőzésére irányítja a figyelmet – részletezi a police.hu oldala.
KIEMELT FELELŐSSÉG AZ EDUKÁCIÓBAN
A veszélyek felismerése, a fiatalok edukációja és érzékenyítése nemcsak a bűnmegelőzési szakemberek, hanem a szülők és pedagógusok kiemelt felelőssége is. A cél, hogy lehetőség szerint már a rossz döntések következményeinek megjelenése előtt észrevegyük a figyelmeztető jeleket, időben tudjunk segítséget nyújtani, illetve szükség esetén támogatást kérni.
KORAI FELISMERÉS ÉS MEGELŐZÉS
A programsorozat célja, hogy segítse azoknak a viselkedésbeli, kommunikációs és érzelmi változásoknak az értelmezését, amelyek hátterében online bántalmazás, digitális kirekesztés, kortárs nyomás vagy akár szerhasználati kísérletezés is állhat. A rendezvények rávilágítanak arra is, hogy az online és a valós tér hatásai miként befolyásolják a fiatalok döntéseit, és hogy a korai felismerés és megelőzés, valamint a tudatos felnőtt jelenlét erősítése közös érdekünk. A könyvtár mint nyitott és biztonságos közeg lehetőséget teremt a párbeszédre, a kérdezésre és a tapasztalatcserére, ezáltal támogatva a családi és nevelési környezetben megvalósuló prevenciót. A programsorozat harmadik szakmai együttműködő partnere a Szegedi Áldozatsegítő Központ, amelynek munkatársai minden alkalommal támogató jelenlétet biztosítanak az áldozatsegítés témakörében.
ONLINE ZAKLATÁS ÉS DIGITÁLIS AGRESSZIÓ
Az első, prevenciós szemléletű rendhagyó könyvtári foglalkozás „Fiatalok az online térben” címmel kerül megrendezésre. Az eseményen Dr. Baracsi Katalin internetjogász, médiaszakértő nyújt átfogó képet az online zaklatásról, a digitális agresszióról, az adatbiztonságról és a jogi következményekről, valamint kitér a mesterséges intelligencia használatának előnyeire és lehetséges veszélyeire is.
- Helyszín: Somogyi-könyvtár, Szeged (Dóm tér 1.)
- Időpont: 2026. február 19. (csütörtök) 16.30 – 17.30
A részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött! Regisztrálni az itt elérhető linken lehet.



