Frissítve: Rendhagyó esemény Hódmezővásárhelyen – a menü narancsos tea és narancsos bukta (galéria)

Március 21. szombat délutánra rendhagyó eseménnyel készült Hódmezővásárhely. Az eseményt péntek este hirdette meg a város polgármestere, Márki-Zay Péter.
Ahogy korábban megírtuk, Orbán Viktor vasárnap Hódmezővásárhelyre látogat, és ennek alkalmából Márki-Zay Péter teára invitálta.
A HÓDMEZŐVÁSÁRHELYI NARANCSOS BUKTA EVÉS
Hódmezővásárhely a miniszterelnök érkezését megelőző napra is készült. A rendhagyó eseményt a polgármester Facebook-oldalán jelentette be. A közleményből kiderül, hogy a teázással kapcsolatban továbbra is a miniszterelnök válaszára vár.
A SZEGED365 FAMILY A HELYSZÍNEN JÁRT
A Bessenyei Ferenc Művelődési Központ előtt megrendezett eseményen készült képeket olvasónktól, Rékától kaptuk, aki a képek mellé elmondta, hogy a hangszórókból egy ideig a Europe Final Countdown című dala szólt.
FRISSÍTVE: BÚCSÚ-BESZÉLGETÉS A SZÍNPADON
A félig-meddig rögtönzött politikai esemény részét képezte Márki-Zay és Alpár György vlogger beszélgetése, amely a polgármester Facebook-oldalán élőben követhető volt.
Riporterünk erről is küldött képeket.

Fotók: Csongrádi Réka 

FRISSÍTVE (17:00): A BUKTA ÉS A TEA INGYENES
Időközben megkezdődött a narancsos tea és narancsos bukta osztogatása. Olvasónk beszámolója szerint összesen 200 db buktát osztanak ki, majd az aszfaltrajzversennyel folytatódnak az események.
FRISSÍTVE: AZ ESEMÉNYSOROZAT ASZFALTRAJZVERSENNYEL FOLYTATÓDOTT

















