Orbán Viktor ma délután érkezik Hódmezővásárhelyre, Márki-Zay Péter megismételte a tea-meghívást
Vasárnap délután Orbán Viktor országjárása legújabb állomásaként Hódmezővásárhelyre látogat. Már a pontos időpont és a helyszín is kiderült: 16:00-kor, a Bessenyei Ferenc Művelődési Központ előtt, az eseményeket élőben közvetítjük majd. Hódmezővásárhely polgármesetere, Márki-Zay Péter ennek kapcsán teára hívta a miniszterelnököt, de Orbán Viktor eddig nem válaszolt a meghívásra.
Orbán Viktor országjárásának állomásai múlt héten derültek ki. Mint ahogy akkor megírtuk, Szegedre már nem, de Csongrád-Csanád vármegyébe még kétszer ellátogathat a miniszterelnök: március 22-én Hódmezővásárhelyre, április elsején pedig Szentesre.
Ma délután tehát Hódmezővásárhely az állomás, és a miniszterelnök reggeli közleményéből kiderült a hely és az idő is: a Bessenyei Ferenc Művelődési Központ előtt, 16:00-kor. A ma délutáni hódmezővásárhelyi eseményeket a Szeged365 élőben közvetíti majd.
A POLGÁRMESTER TEA-MEGHÍVÁSA
Ahogy arról már beszámoltunk, a miniszterelnök vásárhelyi látogatásának hírére a város polgármestere közösségi oldalán megosztott nyílt levélben teázásra invitálta. Márki-Zay Péter ma reggeli posztjából az derül ki, hogy a miniszterelnök a meghívásra egyelőre nem válaszolt, de Márki-Zay délután 2 órától a városházán várja majd.
A HELYSZÍN MÁR SZOMBAT ESTE IS ESEMÉNYDÚS VOLT
Orbán Viktor beszédének helyszíne megegyezik a tegnap esti események helyszínével, így lehetséges, hogy az este készült aszfaltrajzok még ma délután is ott díszelegnek majd.



