Minden másodperc számított: a nyílt utcán varrták össze egy férfi szívét Magyarországon!

Egészen elképesztő, filmbe illő életmentés történt Magyarországon: egy szíven szúrt férfi életét mentette meg egy orvos – nem egy steril műtőben, hanem a helyszínen, a szabad ég alatt. A történetről az Országos Onkológiai Intézet számolt be.
Egy körülbelül 30 éves férfi olyan súlyos, életveszélyes sérülést szenvedett, hogy az állapota nem tette lehetővé a szállítást, nem élte volna túl, ha megpróbálják kórházba vinni. Ebben a kritikus helyzetben kellett azonnali döntést hozni. A légimentők között szolgálatot teljesítő Dr. Dubóczki Zsolt úgy döntött, hogy nem várnak tovább: ott, a helyszínen kezdi meg a beavatkozást.
PERCEKEN MÚLT A FÉRFI ÉLETE
Az orvos felnyitotta a férfi mellkasát, és egy úgynevezett sürgősségi beavatkozás során közvetlenül a sérült szíven dolgozott. Mindezt extrém körülmények között, műtői háttér nélkül, miközben minden másodperc számított. A beszámoló szerint mindössze néhány perc állt rendelkezésre – és ez idő alatt sikerült összevarrnia a dobogó szívet, amivel stabilizálta a beteg állapotát. A gyors és határozott beavatkozásnak köszönhetően a férfit végül olyan állapotba hozták, hogy már szállíthatóvá vált, így kórházba kerülhetett, ahol folytathatták az ellátását.
CSAPAT ÉS RUTIN
“Mind a daganatsebészeti munka, mind a mentői munka szigorú szabályrendszerekre és arra a felkészült csapatra épül, akikkel együtt küzdünk az életért. Az OOI műtőiben szerzett tapasztalat közvetlenül segíti a rendkívül gyors döntéshozatali folyamatokat, amely a légimentő szolgálat során elengedhetetlen” – nyilatkozta Dr. Dubóczki Zsolt, az OOI főorvosa az Országos Onkológiai Intézetnek tett beszámolójában.



