Karikó Katalin: “az akasztásommal fenyegetőznek”
Bár a Nobel-díjas magyar tudós és az amerikai Drew Weissman által kifejlesztett mRNS-vakcinának döntő szerepe volt a koronavírus-járvány megfékezésében, az oltásellenesek vélhetően továbbra sem bocsátottak meg Karikó Katalin számára. A tudós egy interjúban ugyanis elárulta, az ismerősei gyakran küldtek neki olyan felvételeket, amelyekben az akasztásával fenyegetőztek. Karikó Katalin ugyanakkor arra is rámutatott, hogy a helyzet kialakulásában a tudományos élet képviselői is szerepet játszottak.
„Eddig is láttam, hogy milyen elkeserítő az egészségügy állapota Magyarországon, például – a nyugaton már általánosan bevett gyakorlattal szemben – hatalmasak a hiányosságok a megelőzés terén. Dolgoztam már a felsőoktatásban, az alapkutatásban és az iparban is, így általános tapasztalatokat szereztem az egészségügyi ellátás minden aspektusáról. Egyértelmű, hogy a sikeresség alapfeltétele a megelőzés erősítése, amibe ugyanúgy beletartoznak a védőoltások, mint a szűrővizsgálatok” – mondta a Nobel-díjas kutató a Magyar Hangnak.
TANÁCSADÓ LESZ
A Magyar Hangnak adott interjújában Karikó Katalin megismételte korábbi kijelentését, miszerint kizárólag akkor vállal el tanácsadói szerepet a Tisza-kormány mellett, ha nem fizetnek neki egy fillért sem. Korábban egyébként már azt is elárulta, hogy éppen egy boltban vásárolt, amikor megkereséték a felkéréssel.
NEM MINDENKI ÖRÜL A SIKERÉNEK
Noha az általa, és az amerikai Drew Weissman által kifejlesztett mRNS-vakcináknak döntő szerepe volt a koronavírus-járvány megfékezésében, az oltásellenesek vélhetően továbbra sem bocsátottak meg neki.
„Ismerőseim gyakran küldtek nekem otthonról olyan felvételeket, amelyeken az akasztásommal fenyegetőztek”
– fogalmazott.
AZ ORVOSOK ÉS KUTATÓK IS FELELŐSEK
Karikó Katalin szerint ugyanakkor a mostani helyzet kialakulásában megvan a maga felelőssége a tudományos élet képviselőinek is. Szerinte az orvosok és kutatók „kiváltságosnak hiszik magukat, és nem törődnek az emberekkel”.
„Ilyen körülmények között az ember elfordul a tudománytól, és odafordul azokhoz, akik szerint lapos a Föld, hiszen senki sem látja, hogy gömbölyű” – jegyezte meg.
BÁRMIKOR JÖHET EGY ÚJABB VILÁGJÁRVÁNY
A hantavírus kapcsán a kutatóorvos leszögezte: ez a típusú betegség nem eszkalálódhat egy Covidhoz hasonló világjárvánnyá. Az emberi reakciókban természetesen azonnal megjelent a félelem. Karikó szerint Amerikában az emberek többsége a hantavírus megjelenésére úgy reagált, az USA-nak nem kellett volna kilépnie a WHO-ból. A kilépés miatt ugyanis nem számíthatnak az egészségügyi világszervezet segítségére egy Covidjárványhoz hasonló helyzetben.
A professzor emellett arról is beszélt, bár a tudomány felkészültebben kezelne egy esetleges pandémiát, mint 2020-ban, ám fontos volna, hogy visszaszerezzék az emberek tudományba és orvoslásba vetett hitét.



