Szigorúbb szabályokhoz igazodik a BYD szegedi gyára, hogy megfeleljen az új kormány elvárásainak
Újabb lépést tett a BYD annak érdekében, hogy megfeleljen a magyar munkaügyi előírásoknak és az új kormány elvárásainak: a vállalat nyilatkozatot írat alá a szegedi gyárán dolgozó kínai alvállalkozókkal arról, hogy betartják a hazai foglalkoztatási szabályokat – írja a HVG a South China Morning Post beszámolója alapján.
A lap szerint a kínai elektromosautó-gyártó „Nyilatkozat a tengerentúli foglalkoztatási szabályok betartásáról” című dokumentumot küldött ki a Magyarországon dolgozó alvállalkozóknak. Az irat kitér többek között a bérezésre, a munkaidőre, a vízumokra és az egészségbiztosításokra vonatkozó magyar szabályokra is.
A South China Morning Post információi szerint a dokumentumot körülbelül három hete küldték ki az érintett cégeknek. A BYD emellett azt is előírta az alvállalkozóknak, hogy előzetesen egyeztessenek a vállalattal az üzleti vízummal érkező dolgozók alkalmazásáról, így próbálva kiszűrni az esetleges illegális foglalkoztatást.
AZ ÚJ KORMÁNY ELVÁRÁSAIHOZ ALKALMAZKODNAK
A cikk szerint a háttérben az is állhat, hogy Magyar Péter korábban szigorúbb fellépést ígért azokkal a külföldi cégekkel szemben, amelyek megsértik a magyar munkaügyi szabályokat. A lapnak nyilatkozó, Magyarországon dolgozó kínai cégvezetők arról beszéltek: az elmúlt hetekben több kínai vállalat is fokozott figyelmet fordított arra, hogy minden hazai előírásnak megfeleljen.
Emellett azt is próbálják felmérni, hogy az új kormánnyal kialakíthatók-e azok az informális kapcsolatok, amelyek az Orbán-kormány idején megszokottá váltak.
SÚLYOS VÁDAK A SZEGEDI ÉPÍTKEZÉS KÖRÜL
A BYD szegedi beruházását 2023 végén jelentették be, az elmúlt hónapokban azonban több kritika is érte a projektet. A bírálatok egyik visszatérő eleme, hogy a kínai cégek gyakran saját alvállalkozóikkal és Kínából érkező munkavállalókkal dolgoznak Magyarországon.
Néhány hete a China Labor Watch nevű civil szervezet is jelentést tett közzé a szegedi építkezésről, amelyben súlyos munkaügyi visszaélésekről számoltak be. A szervezet szerint előfordultak hétnapos munkahetek, a törvényi maximumot meghaladó túlórák, kifizetetlen munkák és visszatartott bérek is.
MAGYAR PÉTER: MAGYAR ÉRDEK IS KELL A BERUHÁZÁSOKHOZ
Magyar Péter a Tisza választási győzelme után tartott nemzetközi sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott: az új kormány továbbra is nyitott a külföldi – köztük kínai – beruházásokra, de csak akkor, ha azok magyar érdekeket is szolgálnak.
„Azt nem fogjuk elfogadni, hogy idejöjjenek külföldi cégek állami támogatással, és a gyárakban alig dolgozzanak magyar emberek” – mondta akkor a miniszterelnök, hozzátéve: minden befektetőt szívesen látnak Magyarországon, amennyiben betartják a magyar jogszabályokat.



