GasztroVideo365

Egy szabad szék sem maradt: teltházas borvacsorát tartott a Bistorant Balla Géza legendás boraival (videó, galéria)

Péntek este megint bebizonyosodott, hogy Szegeden van igény azokra az estékre, ahol nem csak vacsorázni lehet, hanem tényleg átélni valami igazán különlegeset. A Bistorant Restaurant & Winebarban teltház előtt futott le a Balla Géza Pincészettel közös borvacsora, mi is ott voltunk, és bátran mondhatjuk: ez az este pontosan azt adta, amiért annyira szeretjük a belvárosi hely különleges borvacsoráit. Öt fogás, hat bortétel, elegáns hangulat, telt ház és rengeteg mosoly az Oroszlán utcában.

Korábban már írtunk róla, hogy pillanatok alatt betelt a Balla Géza Pincészettel közös borvacsora, vagyis a szegediek rögtön ráéreztek, hogy ez nem egy szokványos péntek esti program lesz. Már akkor sejteni lehetett, hogy az Oroszlán utca 8. alatt valami különleges készül: öt fogás, hat hozzájuk hangolt bortétel és egy este, ami jóval többről szól, mint egy egyszerű vacsora. Ha lemaradtál az előzetesről, itt tudod elolvasni:

Június 5-én aztán eljött a várva várt este, és a Bistorantban egyetlen szabad szék sem maradt. A vendégeket már az első falatnál sikerült levenni a lábukról: a lime-os lazahabbal töltött mini fánkgolyó mellé Clarus Brut fehér pezsgő érkezett. Ezt követte a rántott, diós nudli házi fügelekvárral, amelyhez a Sauvignon Blanc Kolna 2025 párosult. A tyúkhúsleves húsával töltött tortellini és a friss julienne zöldségek pedig azt a fajta otthonos, mégis elegáns élményt hozták, amitől igazán emlékezetes lesz egy vacsora. A hozzá kínált Királyleányka és Sauvignon Blanc Kolna pedig tökéletesen folytatta az ízutazást. Kattints a képre, és nézd meg videón is, milyen volt belülről ez a telt házas, jó hangulatú, mosolygós szegedi este!

A videót a képre kattintva megtekintheted!

A főételnél érkezett az este egyik csúcspontja: a konfitált marhaszegy csokoládés-karamellizált hagymakrémmel és hercegnőburgonyával. A fogás mellé a Feketeleányka Kolna 2023 és a Cabernet Franc Sziklabor 2020 került a poharakba, és ekkor érezhetően megváltozott a hangulat a teremben. Kevesebb lett a beszélgetés, több a csendes bólogatás, mindenki inkább az ízekre koncentrált. A desszert sem maradt adós a nagy fináléval: a Bistorant Japán tortája mellé a Kadarisszima 2023 érkezett, méltó lezárásaként az estének. A különleges hangulatot, az elegáns terítéket, a koccanó poharakat és a vendégek arcán látható elégedettséget a bekezdés alatt található galériában is megmutatjuk.

Balla Géza neve nem véletlenül cseng ilyen jól a borrajongók körében: az Arad-hegyaljai, vagyis Ménesi borvidék Erdélyben, Aradtól keletre található, különleges talajadottságai és mikroklímája pedig főként a karakteres vörösboroknak kedvez. A pincészetnél hangsúlyosak a hagyományos Kárpát-medencei fajták, köztük a Királyleányka, a Kadarka és a Feketeleányka, így a szegedi vacsora nem csak finom, hanem tartalmas boros utazás is volt. 

A Bistorant borvacsoráiban pont az a szerethető, hogy nem akarnak túlmagyarázni semmit: szépen felépített menüsor, hozzáillő borok, figyelmes kiszolgálás, elegáns környezet, és az a belvárosi pezsgés, ami miatt jó érzés péntek este elindulni otthonról. Aki szeretné átélni a következő hasonló estét, annak érdemes időben figyelni a Bistorant híreit, mert a mostani teltház után elég egyértelmű: ezekre az alkalmakra Szegeden nagyon gyorsan betelnek a helyek.

Bistorant Restaurant & Winebar
Szeged, Oroszlán u. 8.
[email protected]
Asztalfoglalás: +36 (30) 968 6686

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb