Tíz éve tart a papucsmentés: újra megrendezik a Szegedi Papucs Napját, ahol a város egyik legismertebb jelképe kerül a középpontba!
Ahogy korábban beszámoltunk róla, június 13-án immár nyolcadik alkalommal rendezik meg a Szegedi Papucs Napját, amelynek ezúttal különleges apropója is van: 2026 a papucsmentés jubileumi éve, hiszen tíz évvel ezelőtt indult el az a tudatos örökségvédelmi munka, amelynek célja a szegedi papucs hagyományának megőrzése és újraélesztése.
A szegedi papucs nem egyszerű lábbeli, hanem a város egyik legismertebb népművészeti szimbóluma. A hímzett, virágmintás papucsok évszázadokon keresztül meghatározó részei voltak a helyi viseletnek, a szegedi asszonyok és lányok ünnepi öltözékének. A különleges lábbeli híre messze túlmutatott a város határain, a szegedi papucs pedig mára a helyi identitás egyik fontos elemévé vált.
KÉT HELYSZÍNEN IS VÁRJÁK AZ ÉRDEKLŐDŐKET
A jubileumi programsorozat délelőtt 11 órakor a Szegedi Dóm Látogatóközpontban indul, ahol a „Szegeden Szűz Mária is papucsban jár” című kiállításon exkluzív tárlatvezetésen vehetnek részt az érdeklődők. A látogatók dr. Bárkányi Ildikó Tömörkény István-díjas néprajzkutató és Attalai Zita Ferenczy Noémi-díjas papucstervező segítségével ismerhetik meg a szegedi papucs történetét, jelentőségét és különleges világát. A programok délután a Szent-Györgyi Albert Agórában folytatódnak, ahol 14 órától ünnepi műsorral indul a rendezvény. A közönséget száz néptáncos gyermek előadása várja, emellett ekkor adják át a Szegedi Papucsért-díjat is annak a személynek, aki kiemelkedő munkát végzett a hagyomány megőrzéséért.
PAPUCSVÁSÁR, KIÁLLÍTÁSOK ÉS CSALÁDI PROGRAMOK
Az Agóra tereiben 14 és 18 óra között:
- kiállítások,
- kézműves bemutatók,
- papucsvásár és
- családi programok várják a látogatókat.
A rendezvény egyik különlegessége a „Keze nyomán aranyvirág” című életmű-kiállítás, amely Fetter Ferencné Boha Mária, a Népművészet Mestere munkássága előtt tiszteleg. A látogatók találkozhatnak:
- a szegedi és vajdasági papucskészítő mesterekkel,
- betekinthetnek a papucshímzés rejtelmeibe,
- a gyerekeket kreatív foglalkozások és játékos programok várják.
A szervezők célja, hogy megmutassák: a szegedi papucs nem múzeumi tárgy, hanem ma is élő hagyomány, amely folyamatosan képes megújulni.
MÓRA FERENC DÉDUNOKÁJA IS SZEGEDRE ÉRKEZIK
A rendezvény vendége lesz Vészits Andrea Balázs Béla-díjas író, Móra Ferenc dédunokája is, aki legújabb mesekönyvét mutatja be a közönségnek. Az „A piszenedevérek és más mesék” című kötet egyik történetében két szegedi pillangós papucs indul világkörüli útra egy helyi cipőboltból. A könyvbemutatót játékos foglalkozás és dedikálás is kíséri.
TÍZ ÉVE BIZONYÍTJÁK, HOGY A HAGYOMÁNY NEM A VITRINEKBEN ÉL
A Szegedi Papucs Napja egyszerre szól egy különleges viseletről, a város kulturális örökségéről és azokról az emberekről, akik az elmúlt évtizedben dolgoztak azért, hogy a szegedi papucs ne csupán a múlt emléke legyen. A szervezők szerint a hagyomány akkor marad életben, ha új generációk is magukénak érzik, viselik és továbbadják azt. A rendezvényen való részvétel ingyenes, így bárki közelebbről is megismerheti Szeged egyik legismertebb kulturális kincsét.



