Közélet

Ennyi volt, megszavazta az Országgyűlés: megszűnik a Szuverenitásvédelmi Hivatal

Ennyi volt: kedden elfogadták a Szuverenitásvédelmi Hivatal megszüntetéséről szóló javaslatot a Parlamentben. Az Országgyűlés 135 igen, 44 nem, és 6 tartózkodás mellett döntött a megszűnésről.

Az erről szóló előterjesztést Melléthei-Barna Márton, a Tisza Párt képviselője adta be, indoklásában pedig úgy fogalmazott, hogy:

„a jogállam helyreállításának érdekében alapvető fontossággal bír, hogy megszűnjenek az alkotmányos rezsimben mindazok az intézmények, amelyek semmilyen valódi feladattal nem bírnak a közjogi rendszerben, pusztán közpénznyelők, illetve a polgárok zaklatását, jogainak csorbítását szolgálják.”

MEGFÉLEMLÍTÉS ÉS ÁLTUDOMÁNYOS TEVÉKENYSÉG

A Tisza politikusa továbbá kiemelte:

“a Szuverenitásvédelmi Hivatal tisztán politikai célból létrejött szervezet, amelynek semmilyen más feladata nem volt, mint hogy megfélemlítse az állampolgárokat, a sajtó munkatársait, illetve egyes szervezeteket, köztük kiemelten a civil szervezeteket, illetve az ellenzéki pártokat. A koholt összeesküvés-elméleteket alátámasztó áltudományos tevékenység állami szervek keretében történő támogatásának, illetve ilyen szervek fenntartásának semmilyen észszerű indoka nincsen egy alkotmányos demokráciában, sőt, az veszélyezteti a jogállamot, illetve akadályozza a polgárok részvételét a közéletben.”

Az indoklásban az is olvasható, hogy „a Szuverenitásvédelmi Hivatal semmilyen tevékenységet nem végzett, és egyáltalán nem védte Magyarország szuverenitását, ezzel szemben elsődleges szerepet játszott az autokratikus hatalomgyakorlás támogatásában. Éppen ezért sürgetően szükséges a Szuverenitásvédelmi Hivatal megszüntetése.”

Az Országgyűlés 135 igennel, 44 nem mellett, 6 tartózkodással döntött a Szuverenitásvédelmi Hivatal megszüntetéséről. A szavazás után a Tisza képviselői felállva tapsoltak – írja az Index

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb