Sok családnak jön jól: döntött a kormány a 100 ezer forintos iskolakezdési támogatásról
“Döntött a TISZA-kormány: több százezer gyermek családja részesül 100.000 forintos iskolakezdési támogatásban” – jelentette be szerda este Magyar Péter a közösségi odalán. További részleteket csütörtökre ígért.
Az iskolakezdési támogatással a kormány célja a családok szeptemberi kiadásainak csökkentése – írták még a május 26-án megjelent Magyar Közlönyben. A határozat szerint a kabinet egyetért azzal, hogy az iskolakezdés jelentős anyagi terhet jelenthet a családok számára, ezért szükség van egy új támogatási forma kidolgozására.
RÉSZLETES JAVASLATOT DOLGOZTAK KI
A tervek alapján az intézkedésnél az esélyegyenlőségi szempontokat is figyelembe vennék, vagyis várhatóan olyan rendszer készülhet, amely a rászorulóbb családokat is célzottan segítheti. A pénzügyminiszternek az oktatási és gyermekügyi, valamint a szociális és családügyi miniszter bevonásával kellett kidolgoznia a részletes javaslatot június közepéig – írja az Index.



