Kikapcs

Zenés felvonulással indul a 16. Martin György Néptáncfesztivál Szegeden

Pénteken veszi kezdetét Szegeden a 16. Martin György Néptáncfesztivál, amelyet idén is látványos, zenés felvonulással indítanak el a szervezők – tájékoztatták az MTI-t. A résztvevő együttesek délután a Széchenyi térről indulva a Kárász utcán át a Dugonics térig vonulnak majd, népviseletben, zenekari kísérettel, ünnepélyes hangulatot teremtve a belvárosban.

NEMCSAK FELVONULÁS, HANEM VERSENY IS LESZ

A fesztivál gyökerei egészen 1966-ig nyúlnak vissza, amikor Szegeden először rendeztek nagyszabású nyári néptáncfesztivált. Az 1970-es évektől a rendezvény két évente váltakozva nemzetközi, illetve magyarországi és határon túli magyar együtteseket vonultat fel – utóbbi viseli Martin György táncfolklorista nevét. A program különlegessége, hogy a fellépők színházi körülmények között, zsűri előtt mutatják be új koreográfiáikat, amelyeket szakmai szempontok alapján értékelnek is.

IDÉN ÖT EGYÜTTES ÉRKEZIK SZEGEDRE

A 2026-os fesztiválon összesen öt együttes lép színpadra:

  • a Debreceni Hajdú Táncegyüttes,
  • a ráckevei Kéve Néptáncegyüttes,
  • a jászberényi Viganó Táncegyüttes (saját zenekarával),
  • valamint a házigazda Szeged Táncegyüttes
  • és a Tiszavirág Néptáncegyesület (Deszk, Röszke, Szeged).

A zenei kíséretet idén a szabadkai Juhász zenekar biztosítja.

FELVONULÁS, TÁNCHÁZ, GÁLAELŐADÁS

A pénteki nyitány után a fesztivál több napon át kínál programokat a fiatal táncosoknak és a közönségnek egyaránt. A résztvevők szakmai bemutatókon és táncházakon is részt vehetnek. A közönség a szombat esti Kisszínház-előadáson láthatja újra a produkciókat, ahol zsűri előtt mutatják be műsoraikat. A fesztivál zárásaként pedig  vasárnap részletes szakmai értékelést kapnak a fellépők, amely a későbbi fejlődésüket is segíti. A szervezők szerint a rendezvény célja továbbra is az, hogy a Kárpát-medence néptánckincse új formákban, de hitelesen éljen tovább, miközben a fiatal táncosok szakmai és közösségi élményekkel gazdagodnak.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb