A Tisza szerint nemzetbiztonsági kérdéseket vet fel Szijjártó Péter BYD-hoz igazolása
Az Országgyűlés Nemzetbiztonsági Bizottságának összehívását kezdeményezte Velkey György László, a Tisza országgyűlési képviselője, mivel Szijjártó Péter a BYD külső kapcsolatokért és az új üzletágak fejlesztéséért felelős vezetője lett. A képviselő szerint meg kell vizsgálni, jelent -e nemzetbiztonsági kockázatot, hogy a korábbi külügyminiszter – aki miniszterként érzékeny külpolitikai és nemzetbiztonsági információkhoz is hozzáfért – egy kínai autógyártónál vállalt vezetői pozíciót.
MAGYAR PÉTER TÁMOGATTA A JAVASLATOT
Velkey azt is felvetette, hogy Szijjártó Péter miniszterként maga írta alá a BYD-val kötött stratégiai megállapodásokat, ezért szerinte indokolt a bizottsági vizsgálat – írta meg az MTI. A felszólalásra reagálva Magyar Péter miniszterelnök azt mondta, támogatja, hogy a Nemzetbiztonsági Bizottság vizsgálja meg „Szijjártó Péter manővereit visszamenőleg is”.
SZEGEDEN ÉPÜL A BYD ELSŐ EURÓPAI GYÁRA
Közben készül a szegedi beruházás, amelynek kapcsán Szijjártó Péter felhívta Szeged polgármesterét, Botka Lászlót, és jelezte, hogy ugyan a magyarországi beruházásokhoz nincs közvetlen köze, amennyiben kérdés vagy probléma merül fel, kész segítséget nyújtani.
RENDKÍVÜLI ORSZÁGGYŰLÉSI ÜLÉSEN MERÜLT FEL A TÉMA
Velkey javaslata a hétfői rendkívüli országgyűlési ülésen merült fel, amelyen a Szijjártóval kapcsolatos lehetséges nemzetbiztonsági kockázat mellett szó volt például arról is, hogy ki legyen a következő köztársasági elnök. Erről az alábbi cikkünkben számoltunk be részletesen.



