Ikonok és legendák: ilyet még nem látott Szeged, különleges autócsodák gurultak be az Árkádba

Ikonok, legendák, autócsodák – különleges élményben lehet része annak, aki ellátogat az Árkád Szegedbe, hiszen péntektől az autózás történetének legemlékezetesebb korszakai elevenednek meg bevásárlóközpont oldtimer-kiállításán. A bemutatott járművek nem csupán műszaki remekművek, hanem egy-egy kor stílusának, innovációinak és álmainak lenyomatai is. Olyan autókat tekinthetünk meg, mint például a legendás Ford T-modell, vagy a Bugatti Brescia!
A kiállításon ikonikus modellek, ritkaságok és gondosan megőrzött autócsodák várják a látogatókat. A legendás típusok között sétálva bepillantást nyerhetünk az autós közlekedés fejlődésének meghatározó pillanataiba, miközben testközelből csodálhatjuk meg azokat a járműveket, amelyek generációk rajongását vívták ki.
AZ AUTÓGYÁRTÁS ALFÁJA: A FORD T-MODELL
Láthatjuk többek között az autógyártás “alfáját”, egy 1908-as Ford T-modellt! Ez a modell tette lehetővé a középosztálybeli amerikaiak számára az utazást, és ez számít az első megfizethető autónak is, ami többek között a Frederick Winslow Taylor által feltalált futószalagnak volt köszönhető.
110 ÉVES BUGATTI AZ ÁRKÁDBAN
A kiállítás talán legizgalmasabb tétele egy 110 éves, 1925-ös évjáratú Bugatti Brescia, ami egy rendkívül ritka, 16 szelepes, négyüléses nyitott túraautó az 1920-as évek elejéről. Már a típusnév is beszédes: miután a Bugatti 1921-ben dominálta az olaszországi Brescia Voiturette Grand Prix-t (megszerezve az 1., 2., 3. és 4. helyet), Ettore Bugatti a történelmi diadal után „Brescia” nevet adta a 16 szelepes szériaautó-családjának. A kiállított, egyedülálló, 2794-es alvázszámú autó a vasfüggöny mögött, Magyarországon maradt fenn, és évtizedek óta a neves magyar Bugatti-gyűjtő és restaurátor, Kisapáti István tulajdonában van. Az autó 100%-ig működő képes, sőt, Pista bácsi személyesen, “lábon”, tehát mindenféle trailerezés nélkül érkezett meg a négykerekű kinccsel a kiállításra.
SZÜLETÉSNAPOS, ÉPPEN 100 ÉVES AUTÓ
Az Árkádba érkezett autók közül érdemes még megemlíteni az 1926-os Nash Super Six-et, ami szenátori autó volt az 1920-as és 30-as években Amerikában, innen került Magyarországra és a héten töltötte a századik szülinapját! Exkluzív csemege az 1908-as francia remekmű Gregoire Poissy, amely korának egyik leginnovatívabb sportautója volt, és amely annyira történelmi, hogy a század elején alapított gyárat már több, mint 100 éve, 1923-ban zárták be.
- egy Mercedes-Benz 190 SL (W121) roadster,
- egy Mercedes-Benz Cabriolet B,
- egy Porsche 356 veterán sportautó,
- egy Austro-Daimler ADR 6,
- és egy Maserati Merak is!
Az sem elhanyagolandó tény, hogy az összes, az Árkádban látható old-timer “lábon érkezett”, azaz végigszelték az országot, üzemképesek, és jelenleg is használatban vannak! Szóval, irány az Árkád Szeged!

















