MindenmásSzegedi Arcok

FullAnyuuuu, a szegedi motivációs előadó, közösségi vezető stroke-ot kapott, de most újra színpadra áll!

Van az a pillanat, amikor már nem segít, hogy eddig mindig te voltál az erős. Amikor nem te tartasz meg másokat, hanem neked kell újra megtanulnod kapaszkodni. Suhai Niki márciusban, éppen a szegedi FullAnyuuuu-est napján kapott stroke-ot, majd hosszú rehabilitáció következett. Szeptember 18-án visszatér Szegedre. Arra a színpadra, amely márciusban üresen maradt. Csakhogy most már egészen mást jelent az a mondat, amely köré az est épül: nőnek lenni nem könnyű. Lehetünk lent. De nem maradhatunk lent.

Március 6-án még azt írtuk, hogy este FullAnyuuuu áll színpadra Szegeden. Néhány órával később már arról érkezett a hír, hogy az előadás betegség miatt elmarad. Később derült ki, milyen súlyos fordulat állt a háttérben: Suhai Niki stroke-ot kapott. Aztán jött a következő fejezet, megérkezett a szegedi Szent Vincent Rehabilitációs Központba, majd onnan is üzent. Ha lemaradtál ezekről, olvasd vissza őket, mert innen érthető igazán, mekkora súlya van annak, ami most következik.

Szeptember 18-án ugyanis FullAnyuuuu visszatér Szegedre. Arra az estére, amelyet egyszer már elvett tőle az élet. De most már nem ugyanaz a nő készül a színpadra, aki március reggelén még egy előadásra készült. Az elmúlt hónapokban az erő nem egy jól hangzó szó volt számára, hanem napi feladat. Felépülés, rehabilitáció, türelem, apró lépések, és az a kérdés, amelyet rengeteg nő ismer, még akkor is, ha egészen más miatt került mélyre: hogyan építed újra magad, amikor egyszer csak minden, amit biztosnak hittél, meginog?

Március 6-án reggel még arra készültem, hogy este minimum száz nőnek beszéljek erőről, határokról és önbecsülésről. Aztán egyetlen pillanat alatt én kerültem arra a helyre, ahonnan újra meg kellett tanulnom elindulni. Volt már ilyen, de azt hittem soha nem fog újra előfordulni, hogy valami miatt teljesen padlón legyek újra. A stroke sok mindent elvett, de valamit nagyon erősen visszaadott: azt a tudást, hogy az életet nem lehet mindig későbbre halasztani. Szeptember 18-án nem azért állok újra színpadra, mert már minden rendben van, hanem azért, mert itt vagyok. És szeretném elmondani minden nőnek, aki valaha volt már nagyon lent: lehet elfáradni, lehet félni, lehet összetörni is. De nem maradhatunk lent. Ha ezen az estén csak egyetlen nő úgy megy haza, hogy újra elhiszi magáról, hogy van tovább, akkor nekem már megérte visszatérni.” – mondta FullAnyuuuu a Szeged365-nek.

És szerintünk pontosan ezért lesz ez az este egészen más. Nem arról szól majd, hogy egy erős nő soha nem omlik össze. Hanem arról, hogy összeomolhat. Elfáradhat. Félhet. Elveszítheti egy időre önmagát. És mégis elkezdheti újra összerakni az életét. Határok, önbecsülés, kapcsolatok, veszteség, félelmek és újrakezdés kerülnek elő, de ezúttal FullAnyuuuu saját történetéből is tudja, milyen az, amikor nem elég másokat felemelni. És most újabb küzdelmen van túl…Amikor önmagadért kell végigmenni azon az úton, amelyen minden újabb lépés azt mondja: innen még van tovább.

A rehabilitáció éppen ezért sokkal többet jelent egyszerű gyógytornánál. Összetett folyamat, amelynek egyik legfontosabb célja, hogy valaki a betegséget vagy sérülést követően minél nagyobb önállóságot szerezzen vissza, és újra kapcsolódni tudjon a saját mindennapi életéhez. Az idegrendszer ráadásul képes alkalmazkodni és átszerveződni, ezt nevezzük neuroplaszticitásnak. Egy stroke után ezért az újraépítés nem pusztán szép kép: nagyon is valós folyamat. És talán még soha nem volt ennyire súlyos a FullAnyuuuu-est mondata, mint most: nőnek lenni nem könnyű. Lehetünk lent. De nem maradhatunk lent.

JEGYEK: FULLANYUUUU-EST: NŐNEK LENNI NEM KÖNNYŰ. DE NEM MARADHATUNK LENT. Szeged, 2026. szeptember 18. Márciusban üresen maradt a színpad. Szeptemberben egy nő áll majd rajta, aki közben megtanulta, milyen saját magát is újra felépíteni.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb