Szegedi Arcok

Közel 100 évnyi tapasztalat egy rohamkocsin: különleges kettős jubileum alkalmából köszöntötték a mentősöket a Szegedi Mentőállomáson

Különleges kettős jubileum alkalmából köszöntötték a mentősöket a Szegedi Mentőállomáson. Az Országos Mentőszolgálat beszámolója szerint Dr. Lóczi Gerda regionális igazgatóhelyettes és Nyeste Zsolt állomásvezető Kószó Ferenc mentőtechnikust, valamint Dr. Jászkuti Ákost, a Közép-Dunántúli Régió regionális igazgatóját köszöntötte. A rohamkocsi kettejükkel, és Szakács Károly mentőszakápolóval együtt összesen 96 évnyi mentős tapasztalattal indult útnak segíteni a bajban.

A mentőszolgálat beszámolója szerint Kószó Ferenc 38 év szolgálat és közel 670 ezer balesetmentesen megtett kilométer után augusztus 1-jén teljesítette utolsó szolgálatát, Jászkuti Ákos pedig napra pontosan 25 évvel ezelőtt, 2001-ben kezdte szakmai pályafutását Szegeden mentőápolóként.

96 ÉVNYI TAPASZTALAT

“A történet különlegessége, hogy Ákos legelső szolgálatán Feri vezette azt a mentőegységet, amelyben együtt dolgoztak. Negyed évszázaddal később, Kószó Ferenc utolsó szolgálatában ismét egy csapatot alkottak. Harmadik bajtársuk, Szakács Károly mentőszakápoló volt, aki 33 éve a Szegedi Mentőállomás közösségének tagja” – írta az Országos Mentőszolgálat, aki azt is kiemelték, hogy:

a rohamkocsi így összesen 96 évnyi mentős tapasztalattal indult útnak segíteni a bajbajutottakon.

Hozzátették, hogy Kószó Ferenc utolsó szolgálata végén a nap a már jól ismert szirénaszóval zárult.

Kószó Ferencnek boldog nyugdíjas éveket kívánunk, Dr. Jászkuti Ákosnak pedig gratulálunk 25 éves jubileumához!

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb