Közélet

Friss infók: legalább 58 magyar állampolgárt kellett kimenekíteni a horvát erdőtűz által érintett területről, egy ember meg is sérült

Friss információkat közölt Orbán Anita külügyminiszter a horvátországi erdőtűzről, és az érintett magyarokról. Mint kiemelte, a jelenleg rendelkezésünkre álló információk szerint legalább 58 magyar állampolgárt kellett kimenekíteni az erdőtűz által érintett területről. Egy ember sajnos meg is sérült, őt könnyebb végtagsérüléssel szállították a spliti kórházba.

Mint megírtuk, erdőtűz pusztított csütörtök éjjel a horvátországi Omis közelében, több lakóházat is elpusztítva a tengerparti Lokva Rogoznicában. Több épület megsemmisült, más házakat továbbra is fenyegetnek a lángok. Több száz embernek kellett menekülnie az éjszaka közepén, köztük magyar családoknak is.

SPORTCSARNOKBAN HELYEZTÉK EL A MAGYAROKAT

Orbán Anita elmondása szerint a kimenekített 58 magyar állampolgár közül mintegy 45 főt egy sportcsarnokban helyeztek el, további 13 magyar állampolgárt pedig egy másik helyszínre menekítettek ki. A horvát hatóságok és a Vöröskereszt gondoskodnak az ellátásukról.

“A konzul kollégák egész éjszaka folyamatosan fogadták a magyar állampolgárok megkereséseit, és felvették a kapcsolatot a konzuli védelemre regisztrált érintettekkel is. A konzuli segítséget kérők pontos száma jelenleg még nem állapítható meg, mivel a kollégák most is egyesével hívják fel az érintetteket, és mérik fel, hogy kinek milyen segítségre van szüksége. A megkeresések elsősorban a kimenekítéssel, az elhelyezéssel, a biztonságos visszatérés lehetőségével, valamint az otthagyott személyes tárgyakkal és járművekkel kapcsolatosak”

– írta a külügyminiszter, aki azt is hozzátette, hogy két család, összesen hét magyar állampolgár csak gyalogosan tudott elmenekülni, és a jelenlegi információk szerint járművük is a tűzben maradhatott. Egy magyar állampolgár könnyebb végtagsérüléssel került a spliti kórházba, más magyar sérültről jelenleg nincs tudomásuk.

MAGYAR RENDŐRÖK IS SEGÍTIK A MUNKÁT

A konzuli szolgálat a kórházzal is kapcsolatban van, hogy azonnal értesüljünk, ha további magyar érintettről szereznek tudomást – írta Orbán Anita, majd azt is hozzátette, hogy a helyszínen jelenleg két, Zadarban szolgálatot teljesítő magyar rendőr is segíti a munkát.

“A másik helyszínre kimenekített 13 magyar állampolgárért két kisbusz indult el Magyarországról. A zágrábi nagykövetség és a Konzuli Szolgálat jelenleg valamennyi ismert érintettel felveszi a kapcsolatot, felméri az egyéni segítségigényeket, közreműködik a helyi hatóságokkal való kapcsolattartásban, és szükség esetén a továbbutazás, az elhelyezés vagy más konzuli segítség megszervezésében. A tűz további terjedését a helyi hatóságoknak sikerült megakadályozniuk, az oltás azonban továbbra is zajlik, speciális repülőgépek bevonásával. További evakuációról jelenleg nincs tudomásunk”

– írta Orbán Anita.

További részletek itt:

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb