Közélet

Magyar Péter Paksra hívta a pártelnököket – mindenki elutasította

Magyar Péter pénteken Pakra invitálta a parlamenti pártok elnökeit, hogy tájékoztassa őket a Duna vízszintjének emelése érdekében végzett munkálatokról. A találkozó szombat reggel 10 órakor lett volna, azonban nem biztos, hogy meg fog megvalósulni, ugyanis mindhárom ellenzéki párt vezetője jelezte, hogy nem kíván részt venni.

Ahogy korábban beszámoltunk róla, csütörtökön megkezdődött a fenékküszöb építése a Dunán, és várhatóan pénteken késő délután a munkálatok részeként két 80 méteres bárkát is elsüllyesztenek majd. A miniszterelnök egyúttal meghívta a parlamenti pártok vezetőit, hogy tájékoztassa őket a munkálatokról, azonban ezt minden párt elutasította.

A FIDESZ SZERINT PAKS NEM KAMPÁNYSZÍNPAD

A Fidesz nem vesz részt a Magyar Péter miniszterelnök által kezdeményezett szombati paksi találkozón – közölte Havasi Bertalan, a Fidesz kommunikációs igazgatója pénteken az MTI megkeresésére. Havasi Bertalan úgy fogalmazott, „Paks nem kampányszínpad, a pártelnökök nem Magyar Péter politikai biodíszletei. Tájékoztatni pedig az Országgyűlést kell! A kommunikációs igazgató azt is írta Magyar Péterről, „mivel összevissza beszél, nincs is értelme meghallgatni, mert másnap ugyanannak az ellenkezőjét is el fogja mondani ugyanolyan meggyőződéssel.

KDNP: „A SZÍNJÁTÉKBAN NEM VESZÜNK RÉSZT

„A KDNP azt várja el a miniszterelnöktől, hogy ebben a rendkívüli időszakban ne Facebook-kormányzást folytasson és ne újabb filmet rendezzen, ne össze vissza beszéljen saját magának is ellentmondva, hanem az Országgyűlést tájékoztassa megfelelő módon. Természetesen a színjátékában nem veszünk részt – írta a KDNP az MTI megkeresésére.

A TALÁLKOZÓN A MI HAZÁNK ELNÖKE SEM VESZ RÉSZT

A Mi hazánk elnöke jelezte, Tóth Máté energiajogásznak, pártja energiaügyi főtanácsadójának adott meghatalmazást, hogy képviselje őt a találkozón. „Ide nem Magyar Péter, nem Orbán Viktor, nem Toroczkai László kell holnap, a haza jelenlegi helyzete nem egy showműsor. Küldje inkább maga helyett Kapitány István energetikai minisztert, aki elvileg tényleg szakértője a témának – idézi Toroczkai Lászlót az MTI. Az ellenzéki politikus jelezte, hogy a parlamenti szünetet kihasználva szabadságát tölti gyermekeivel, és közölte, hogy a szombati „politikai színházban” semmi értelme nem lenne részt vennie.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb