Csipkék, viseletek, több évtizednyi tudás és egy mondat, amely után nehéz ugyanúgy gondolni a hagyományőrzésre. Szeptember 17-én ott voltunk a szegedi Délvidék Ház új kiállításának megnyitóján, ahol Sebők Valéria és Galai Kornélia munkáin keresztül egészen közelről lehetett látni, mit jelent akkor továbbvinni a népi kultúrát, ha az nem vitrinekbe zárt emlék, hanem ma is élő tudás. A Szeged365 kamerája is forgott az estén, mutatjuk, milyen volt belülről a „Szálakba szőtt örökség” megnyitója.
A Délvidék Házban mostanában tényleg egymást érik azok az esték, amelyek után van miről mesélni. Alig néhány napja mi is ott voltunk „A Szomszéd szeme” különleges filmes találkozóján, ahol Kolozsvárról, Temesvárról, Szabadkáról, Szolnokról és Budapestről érkező szakemberek ültek egy asztalhoz Szegeden, előkerültek százéves magyar filmplakátok, filmes kulisszatitkok és egy nagyon izgalmas közös kérdés is. Ha lemaradtál róla, itt tudod pótolni:
A tárlat két alkotó világát kapcsolja össze. Sebők Valéria, a Népművészet Mestere címmel kitüntetett népi iparművész munkásságának középpontjában a hímzés és a ma már ritkaságszámba menő fonott csipke áll. A technikát múzeumi gyűjtemények tanulmányozásával és hosszú kutatómunkával sajátította el, majd élesztette újjá, alkotásait pedig Szerbiában, Magyarországon és Horvátországban is bemutatták. Galai Kornélia több mint harminc éve dolgozik a varrószakmában, a népviselet-készítésbe 2018-ban kapcsolódott be, ma pedig a vajdasági viseletkészítők közösségének meghatározó alkotója.
És talán pont ettől működik ennyire jól ez a kiállítás: nem két külön életművet tettek egymás mellé. A közösen készített darabokon Galai Kornélia viseleteit Sebők Valéria fonott csipkéi egészítik ki, így ugyanazon a ruhán találkozik két külön kézműves tudás. A ludasi viselet mellett a térség több jellegzetes népviselete is helyet kapott a Délvidék Házban. A megnyitó egyik legerősebb gondolata a videónkban is elhangzik: „A hagyományt nem ápolni kell, hisz nem beteg, nem őrizni kell, mert nem rab, a hagyományaink csak akkor maradhatnak meg, ha megéljük őket.” Ennél pontosabban talán nehéz lenne összefoglalni azt, amit tegnap este Szegeden láttunk.
A csipkekészítés történetében egyébként nem példa nélküli, hogy egy régi technika tudatos újraélesztésével válik ismét élővé egy közösség kézműves kultúrája. A 20. század elején a Szontagh nővérek például külföldi csipkekészítési eljárásokból kiindulva, magyar népművészeti motívumok felhasználásával hozták létre a csetneki magyar csipkét, és tanfolyamokon másoknak is továbbadták a készítés tudását. Valami hasonló gondolat köszön vissza a Délvidék Házban is: egy hagyomány akkor marad igazán velünk, ha akadnak emberek, akik megtanulják, elkészítik, felveszik és továbbadják. A kiállítás a megnyitót követően egy hónapon át látogatható a Délvidék Ház nyitvatartási idejében.
