Mindenmás

Nem bízták a véletlenre: 32 kg ponty lapult egy szákban az Atkai-holtágnál (fotókkal)

Nem éppen egy átlagos hajnali ellenőrzésnek indult: három horgászt ellenőriztek szeptember 11-én, hajnali 2 órakor az Atkai-holtágon, a halőrök pedig nem kevés halat találtak náluk. A társaságnál a szabályosan bejegyzett fogások mellett további pontyok és amurok is előkerültek, köztük méreten aluli és jelentősen méretes példányok is – számolt be róla a Horgász Egyesületek Csongrád Megyei Szövetsége.

13 PONTY EGYETLEN SZÁKBAN – 32 KILÓ HAL KERÜLT ELŐ

A szövetség beszámolója szerint az egyik szákban összesen 13 darab ponty lapult, amelyek együttes súlya elérte a 32 kilogrammot. A halak között két méreten aluli példányt is találtak, emellett egy 8,6 kilogrammos, méreten felüli ponty is előkerült. A másik két horgásznál sem volt rendben minden: az egyiküknél egy 10 kilogrammos pontyot, a másiknál pedig egy 11,5 kilogrammos amurt találtak a halőrök. A szövetség szerint a megengedettnél több hal volt náluk, ráadásul a szabályosan bejegyzett halak mellett további fogások is előkerültek.

SZERENCSÉRE ÉLTEK A HALAK

Az ellenőrzésnek ugyanakkor volt egy pozitív fordulata: a megtalált halak éltek. A dokumentálást és a jegyzőkönyv elkészítését követően a példányokat visszaengedték az Atkai-holtágba. A szövetség közlése szerint mindhárom horgász esetében feljelentéssel élnek a megyei halászati felügyelő felé.

A LEHETŐ LEGHOSSZABB ELTILTÁST ÍGÉRIK

Az ügynek ezzel még nincs vége. A Horgász Egyesületek Csongrád Megyei Szövetsége azt írta: “a megyei szövetség mindhárom horgász esetében feljelentéssel él a megyei halászati felügyelő felé és a határozat kiadását követően a lehető leghosszabb területi eltiltást fogja alkalmazni.”
A szövetség bejegyzésében arra is kitért, hogy az elmúlt időszakban több alkalommal kellett intézkedniük külföldi horgászokkal szemben. Közlésük szerint ezekben az esetekben előfordult, hogy a horgászok nem tartották be a halvédelmi szabályokat, illetve a vízpart tisztaságára sem fordítottak kellő figyelmet.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb