Járőröző repülők törik meg a csendet Szerbiában. Exkluzív tudósítás az SZTE vajdasági hallgatójától
Immár két napja annak, hogy folyik a 84 órás kijárási tilalom Szerbiában. Alexandar Vučić, szerb elnök azért rendelte el a szigorítást, hogy a koronavírus-járvány terjedése ne fokozódjon az ortodox húsvét idején, ami erre a hétvégére esett. A kijárási tilalom pénteken délután 17:00 órakor vette kezdetét és kedden, hajnali öt órakor ér véget. Szerbia elnöke szerint el kell kerülni a személyes találkozásokat, a családi és baráti összejöveteleket és a nagy, ünnepi összeröffenéseket. Mindez a múlt hétvégén hatásosnak bizonyult, ugyanis a keresztények legnagyobb ünnepén szinte teljesen elcsendesedett az ország.
Átéltük. Megéltük. A Vajdaságban, a kilencvenes években. Bár a délszláv háború merőben más volt, mint a hónapok óta tomboló koronavírus-járvány, mégis sokan közülünk – kettős állampolgárok közül – ahhoz hasonlítjuk mindezt. Ahhoz hasonlítjuk, mert a halálos áldozatok száma becsült adatok szerint meghaladta a 300 000-et. Ahhoz hasonlítjuk, mert egymilliónál is többen voltak azok, akik elhagyni kényszerültek szülőföldjüket. Ahhoz hasonlítjuk, mert a délszláv háború két évtizeddel ezelőtt kétségtelenül megismertette a világgal az etnikai tisztogatás fogalmát.
Az 1991-től 2000-ig tartó időszak, – mint az köztudott – igen csak bővölködött a civil lakosság ellen elkövetett erőszakos cselekményekben, és a háborús bűnökben. A világjárvány 2020-ban ugyanígy tisztogat. Nemzeti, nemi és vallási hovatartozás nélkül. Ugyanúgy szétválaszt családokat, és a világ távolabbi pontjain ugyanúgy növeli az erőszakos cselekmények és háborús bűnök már amúgy is meglévő sokaságát. Mi, vajdaságiak pedig ülünk, és csak nézzük, ahogy a történelem új köntöst öltve megismétli önmagát… – állt a pénteken este megjelent, kijárási tilalomra felépülő cikksorozatunk első részében, amelyet bővebben alább olvashattok:
Ma azonban azokat a fiatalokat vesszük górcső alá, akik bizony a napfény városában tanulnak, vagy szeretnének továbbtanulni vajdaságiként. Emellett röviden ismertetjük azt is, hogy hogyan múlt az elmúlt 48 óra a szomszédos országban.
A magyarkanizsai Nagy Viola, a Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának, munkaügyi és társadalombiztosítási igazgatási szakos, végzős hallgatója. Viola azon szerencsétlen fiatalok közé tartozik, aki ebben az évben szeretett volna diplomát szerezni. Ám a koronavírus-járvány keresztbe húzta a számításait. Elmondása szerint minden diák közül ők azok, akiknek a legnagyobb pechjük van.
„Kijelenthetem, hogy sokkal keményebb helyzetben vagyunk mi, végzősök, beszéljünk itt akár középiskolai, akár általános iskolai végzős hallgatókról, mint mondjuk egy másodikos vagy harmadikos tanuló… Nálunk ez a fél év arról szólt volna, hogy az eddigi elméleti tudást átültessük a gyakorlatokban, szituációs és csapat feladatok keretében, nem utolsósorban pedig, hogy felkészüljünk az államvizsgára. Ugyanis mi vagyunk az első olyan generáció, aki ezen a szakon gyakorlati államvizsgát kellene, hogy tegyen. Nos, a szituációs és csapatban való együttműködés, mint az köztudott a koronavírus-járvány megfékezése érdekében elrendelt korlátozások miatt sajnos nem valósulhat meg. Ebből adódóan akad olyan előadóm, aki úgy kéri számon a csoportos feladatokat, hogy kioszt jogeseteket és online, 5 fős csapatokba kell azt kidolgozva megoldani. Ám akad olyan oktatóm is, aki felbontotta ezek a már meglévő csapatokat és egyedüli munkával várja el a beadandók megoldását. Sok tanárom viszont még az online térben sem tart előadást, inkább csak átküldi az anyagot és hozzá a megoldandó feladatokat. Ketten közülük azonban tartanak online órát, ami nagyon hasznos. Bár először bizarr volt látni a csoporttársaimat a saját szobájukban ülve, sőt, még izgultam is kicsit az első ilyen bejelentkezésnél, ne hogy egy apró háttérzaj vagy esetleg az egyik családtagom bekerüljön a képbe, óra közben.. Aztán az első néhány percet követően minden gördülékenyen ment és az anyag is érthetően átjött. A többi kurzussal viszont nehéz bármit is kezdeni. Nehéz, mert senki nem volt erre a krízishelyzetre felkészülve, és nem is hibáztathatjuk a tanárokat érte. És attól függetlenül, hogy az egész félévem a gyakorlatra épült volna elmondhatom, hogy minden előadóm igyekszik orvosolni a problémát, és a legjobban leadni az anyagokat. A legutóbbi információk szerint egyébként lehet szó a személyes államvizsgáról, másfél, méteres távolságot meghagyva, természetesen fizikai érintkezés nélkül. De szóba került a virtuális államvizsga is, ahol a képernyőnket megosztva tehetnénk záróvizsgát … Viszont, minden percben változik minden, így aztán nem tudunk konkrétumokat. Reménykedünk benne, hogy július-augusztus környékén rendeződik a helyzet, de legkésőbb őszre, és egy elhalasztott diplomaátadó ünnepség keretein belül át tudjuk majd venni személyesen is talárban és sapkában a diplomáinkat, amire három éve várunk a csoporttársaimmal.”
Viola arra a kérdésre, hogy hogyan éli meg a kijárási tilalmat a következőt válaszolta:
„A kijárási korlátozás, ami délután 17 órától hajnali 5 óráig terjed, nem rémisztett meg. A hétvégi kijárási tilalom bevezetésének viszont már egyre jobban érzem a negatív hatását. Nagyon szeretek a városban biciklizni, elmenni erre-arra, így aztán most is vágyom arra, hogy menjek, de nem tehetem meg és ezt nehezen viselem. Bár végzősként az időm nagy részét elveszi a szakdolgozat írás és a témámmal kapcsolatos kutatás, mindig szakítok időt önmagamra. Ez az az úgynevezett ÉN idő. Ekkor általában saját testsúlyos edzést végzek, sorozatozom, és főzni tanulok.. De a kijárási tilalomnak köszönhetően, egyre jobban érdekel a barkácsolás és a kertészet is. Ültettem koktélparadicsomokat és barkácsoltam régi lisztes dobozból saját szemetest. Szóval a kijárási tilalomnak azért akadnak pozitív hozadékai is, ennek köszönhetően ugyanis figyelmet szentelek arra, hogy valójában mi az, ami érdekel és foglalkoztat. Sok barátom Szegeden „ragadt”. Ez a része szintén megvisel a dolognak. Ám minden rosszban van valami jó: van egy párom, akivel nagyon sokat vagyok együtt. Vele jól feltalálom magam, nem szoktunk unatkozni, ahelyett, hogy társaságban menjünk és programokat éljünk át a házon kívül, most bent, a házon belül programozunk, pl. építettünk fából fóliaházat a paradicsomoknak, sakkozni tanulunk, közösen edzünk az udvarban és még a közös teregetés is vidám időtöltésnek bizonyult.”
A szintén helybéli Bálint Fanni hasonlóan kemény helyzetben van. Ő a Zentai Gimnázium végzős tanulója. Elmondása szerint a távoktatás hibátlanul működik és sokkal kényelmesebb, mint egyébként. Minden ellenőrző és dolgozat kivitelezhető írásban. A szóbeli részek pedig elmaradnak. Azzal kapcsolatosan, hogy mikor és, hogyan tesznek majd érettségit még nincs hírük. Azt azonban néhány napja már tudják, hogy azok, akik közülük az anyaországban kívánnak tanulni megtehetik azt, koronavírus ide vagy oda. Rájuk is érvényes ugyanis mindaz, amiről a héten mi is hírt adtunk, alább:
Vagyis, a kormányhivatalok fel fogják venni a kapcsolatot a külhoni diákokkal, és kétféle módon segítik logisztikailag az érettségi lebonyolítását:
– méltányos határátlépéssel – tehát nem kell kéthetes karanténba vonulni, amikor Szerbiából Magyarországra érnek – (ez azt jelenti, hogy MA NEM KELL útnak indulni, hogy május elejére lejárjon a karantén!)
– kollégiumi szállás biztosításával (egy tanuló – egy szoba) arra a pár napra.
A kérdés egyelőre az, hogy mi fog történni, amikor az érettségit követően visszajönnek Szerbiába – folyamatban van a megoldás-keresés, ha valami biztosat tudok ezzel kapcsolatban, azonnal jelentem majd – ezt pedig már a Szabad Magyar Szó felületéről ismerjük. Vicsek Annamária, oktatási államtitkár A jelen és jövő pedagógusai csoportban írt bejegyzése alapján.
Fanni, Violához hasonlóan szintén feltalálta magát a kijárási korlátozások és tilalom ellenére is. Ehhez persze hozzásegített, hogy ők is kertes házban élnek, ahol mindig van teendő. Van udvar és ezáltal van is hova kimenni és az elmaradott dolgokat most el lehet végezni. Elmondása szerint az intézkedéseknek köszönhetően még a mozgásra is több ideje jut.
A Szeged365 csapata értesülései alapján az emberek számára Szerbiában az elmúlt 48 óra nagyon lassan és félelmetesen telt. A csendet egy-egy beszűrődő madár csicsergése és elvétve egy-egy (minden bizonnyal járőröző) repülőgép hangja töri csak meg. Azok, akik falun és/vagy tanyán élnek még élvezhetik a friss, szabad levegőt az udvaron vagy a kertben. Viszont a városokban élők közül már kevesebben tehetik meg mindezt. Ez pedig már most befordultsághoz és szomorúsághoz vezet. A vajdaságban élők közül sokan évek óta külföldi munkavállalóként dolgoznak valamelyik nyugati országban. Ez azt jelenti, hogy közülük a többség ezen országok egyikében vészeli át a koronavírus-járvány okozta katasztrófát. Míg idősebb szüleik, rokonaik és barátaik eközben bezárva töltik mindennapjaikat. Arra a kérdésre, hogy ezek az emberek mikor látják egymást legközelebb, szinte még lehetetlen választ adni. A szemünk előtt lezárása került határok pedig időről-időre még inkább honvágyat keltenek.
