Magyar vagyok egy olyan országban, amit születésemkor Jugoszláviának hívtak. Magyar vagyok egy olyan országban, ahol a születésem után ennek az országnak a neve még kétszer változott. Magyar vagyok egy olyan országban, ahol a történelem, az erkölcsi és anyagi javak az elmúlt évtizedekben mélységes ritkítást végeztek. Magyar vagyok egy ország területének északi részén, amely részt 1920. június 4-én, éppen 100 évvel ezelőtt, politikai okokból, önként és dalolva odacsatolták ehhez a bizonyos országhoz, aminek a neve 2006 óta Szerb Köztársaság.
Magyar vagyok, vajdasági magyar.
Magyar vagyok egy ország azon vidékén, ahol mindig egy kicsit szegényebb és csendesebb az élet. Magyar vagyok egy ország azon vidékén, ahol mindig egy kicsit halkabbak az emberek. Magyar vagyok egy ország azon vidékén, ahol mindig egy kicsit szűkösebb a lét. Magyar vagyok egy ország azon vidékén, ahol mindig egy kicsit szorgosabban folyik a munka. Magyar vagyok egy ország azon vidékén, ahol mindig egy kicsit talpraesettebb és találékonyabb az ember. Magyar vagyok egy ország azon vidékén, ahol ennek a bizonyos történelemnek és politikának köszönhetően, sokszor és sokféleképp kellett elnyomásban élni. Magyar vagyok egy ország azon vidékén, ahol ennek a bizonyos történelemnek és politikának köszönhetően, idővel megtanultam elviselni, elfogadni, eltűrni, túlélni, nem dühöngeni, türelmesnek, kisebbnek és kevesebbnek lenni.
Magyar vagyok egy országban, ahol megtanultam kétféleképp beszélni, írni és olvasni, nevetni, érezni, enni. Kétféleképp szurkolni, énekelni, kérni. Kétféleképp tisztelegni, megköszönni, büszkének lenni. Kétféleképp válaszolni, kétféleképp választani, kétféleképp ünnepelni, kétféleképp barátkozni. Kétféleképp örülni, kétféleképp élni és szeretni. Megtanultam alkalmazkodni, bizonyítani és hinni. Megtanultam otthon, itthon lenni. Megtanultam vajdasági magyar lenni. Aztán idővel azt is megtanultam, milyen külhoni magyarnak lenni.
Megtanultam milyen idegen lenni az anyaországban. Megtanultam nem tájszólni, megtanultam mi az a trikó. Megtanultam mi az a toll és azt is, hogy mi a szalámi és a felvágott illetve a kalács és a sütemény közötti különbség. Megtanultam mi az a savasvíz. Megtanultam kérdezni. Megtanultam őszinte lenni. Megtanultam Ön-özni. Megtanultam, hogy nekem nem jár minden alanyi jogon. Megtanultam, hogy el kell magyarázni. Megtanultam, hogy nem minden ügyintézőnek fáj Trianon. Megtanultam, hogy a himnusz mennyire fontos.
Megismertem mi az a tömegközlekedés. Megismertem mi az a politika. Megismertem mit jelent az érdek. Megismertem mi az a hazaszeretet. Megismertem mi az az ünnep. Megismertem mi az a munka. Megismertem, hogy milyen jobban élni, nem szűkölködni. Megismertem a szerelmet. Aztán megtanultam megbecsülni, értékelni, itthon az otthont.
Megtanultam, hogy kettőségben élni jó, kettőségben nevelkedni különleges és hasznos. Ez formált emberré. Ez tett igazivá. Ez tesz emlékezetessé. Ez tesz tüzessé, ez határozza meg a személyiségemet. Ez határoz meg. Ez az, amit nem fogok és nem is tudok megtagadni.
Így lettem én északon délvidéki magyar. Így vált a talpam alatt a vajdasági, sötét, porhanyós föld a haza, az anyaországi pedig az otthon.
Száz év, hét ország, kétharmadnyi elcsatolt, magyar területi veszteség. Emberi sorsok, életek, családok, kapcsolatok, tulajdonságok. Mentalitás, hozzáállás, egymáshoz fűzött viszony és iszony, elfogadás. Összefogás. Trianon.
