Közélet

Még több napvitorla jöhet a Kárász utcára – Mihálik Edvin megkonzultálta a témát, a szegediek 71%-a elégedett az árnyékolókkal

“Elégedettek a szegediek a napvitorlákkal, a folytatásra szavaznak” – újságolta közösségi média oldalán Mihálik Edvin zöld város tanácsnok, aki konzultációt indított a választások előtt kitett árnyékolók ügyében. Mint írta,

  • a szegediek 71%-a elégedett a vitorlákkal,
  • 81% szerint illenek az utcaképbe,
  • 78% támogatja, hogy a sétálóutca középső részére is tegyenek,
  • 65% azt akarja, hogy a Kölcsey sarka felé hosszabbítsák meg a már feltett árnyékolókat,
  • és 78%-uk szeretné a Széchenyi és a Klauzál terek közötti részén látni az eszközöket.

A képviselő túl sok konkrétumot nem ír le a posztjában, mindössze annyit, hogy többszázan mondták el véleményüket, nomeg azt, hogy “azon dolgozunk, hogy a lakossági igényeknek megfelelően már jövő nyárra hosszabb szakaszon szerelhessünk fel napvitorlákat, amelyek csökkenthetik a Kárász utca hőmérsékletét.”

Vagyis, szeretnék, ha lennének még napvitorlák, de hogy pontosan milyen forrásból, mikorra lesz meg a tavaszi választások előtt villámgyorsan feltett néhány vitorla folytatása, semmit sem tudni.

A kétszer is átadott árnyékolókról Mihálik Edvin márciusban azt mondta, ez csak próbaüzem, de folytatni akarják, de az utóbbi kapcsán ki akarják kérni a szegediek véleményét is. A konzultáció végül májusban indult el:

NAPVITORLA VAGY FA?

Az elmúlt hetekben egészen extrém, embert próbáló hőség uralkodott Szegeden (ma speciel harmadfokú riasztás van érvényben), felmerül a kérdés, vajon minek örülnének jobban a szegediek,

  • több fát,
  • vagy több napvitorlát szeretnének a Napfény városába?

Pont erről faggattunk Benneteket a múlt heti Szegedi Pletykák videónkban, így láttátok a képviselő által is pedzegetett kérdést:

Kapcsolódó cikkek

Egy hozzászólás

'Fel a tetejéhez' gomb