Hétfő este 10-kor rajtolt el a Boutique Optique bemutatja: Legszegedibb Szegediek első közönségszavazása, amelynek keretein belül december 4-ig várjuk a voksokat arra a 12 szegedi sportolóra, akik a legtöbb előnevezést kapták szeptembertől októberig. Óriási a pörgés, a real time – ben frissülő adatok alapján ebben a percben már közel 8 ezer szavazat érkezett be Tőletek, óriási köszönet érte!
Az első helyen most (2022.10.22., 19:30) a PICK Szeged csapatkapitánya, Bánhidi Bence áll 2032 kattintással, szorosan mögötte pedig két küzdősportoló áll a képzeletbeli dobogó második és harmadik fokán,
- Kis Máté szorosan Bencét követi, 2015,
- Magyar Kinga pedig a harmadik, ő 637 voksot gyűjtött be.
A mezőny telis-tele van remek szegedi sportemberekkel, az első hármast a súlyemelő Nagy Péter követi, majd szorosan utána az OB-n versenyző Olasz Anna jön. A teljes szavazást ITT találod, regisztrálnod nem kell, sőt, 24 óránként visszaengedünk voksolni a kedvencedre. Vagy akár, a kedvenceidre, hiszen közkívánatra (sokan kértétek) engedélyeztük a multi-votingot, szóval ha Mikler Roli mellett Varga Katalin és Germán Tamás is a szívedbe lopta magát, egyszerre több karakterre is tudsz klikkelni.
[IT_EPOLL id=”271789″][/IT_EPOLL]A totálisan lokálpatrióta, teljesen új koncepció szerint, csakis a szegediek nevezései és szavazatai alapján megvalósuló kampányunk célja nem kisebb, mint adni Szegednek és a Szegedieknek egy 100%-ban politikai bullshit mentes, az igazi szegedi példaképeket a fókuszba állító közönségszavazást, majd díjátadó gálát.
Hálásan köszönjük azoknak a remek szegedi vállalkozásoknak, akik a kezdeményezésünk mellé álltak:
- Prágai Látszerészet,
- Boutique Optique,
- Pizza Monkey,
- Biohair Napfény,
- Trója Ételbár és Hummusz Terrace,
- REÖK Kézműves Cukrászda,
- SZ-PLAST Ablak,
- Global Fitness,
- Context Szeged,
- Dress Code for Men,
- Rozmaring Étterem.

Hétfő este egy újabb etap indul, párhuzamosan a Legszegedibb Sportolókkal jönnek majd a Legszegedibb Gyógyítók, vagyis az egészségügyben dolgozó hőseink – a listát természetesen ezúttal is a Ti előnevezéseitek alapján állítottuk össze.



