Mindenmás

Sertéspestis miatt karantén alá vont területről szállított harminc állatot egy furgonba zsúfolva a román férfi (videóval)

Sertéspestis miatt karantén alá vont területről szállított harminc állatot egy furgonba zsúfolva egy román férfi, a pénzügyőrök az M44-es autóút egyik pihenőjében állították meg a járművet Békés vármegyében – tájékoztatott a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevetési Igazgatósága kedden.

Mint kiderült, a közlemény szerint a pénzügyőrök rutinellenőrzés miatt állították félre a román furgont. A járőröknek feltűnt, hogy a dobozos raktér falába házilag kisebb nyílásokat vágták ki, a hátsó ajtót pedig drótokkal rögzítették. A raktérben sertéseket találtak. Az épphogy mozdulni tudó állatok egymás hegyén-hátán próbáltak helyhez és levegőhöz jutni, néhányuk ekkor már elpusztult.

KARANTÉN ALATT ÁLLÓ TERÜLETRŐL VÁSÁROLTA A SERTÉSEKET

A román férfi úgy nyilatkozott, hogy a sertéseket Magyarországon vásárolta, de azokhoz semmilyen okmányt nem tudott felmutatni, illetve állatszállítási engedéllyel sem rendelkezett. A helyszínre érkező hatósági állatorvos megállapította, hogy a járműben harminc sertést zsúfoltak össze. Az állatok levegőhiánytól szenvedtek. Mint kiderült, azon a településen, ahol a férfi megvásárolta a malacokat, sertéspestis miatt karantént rendeltek el. Az állatorvos ezért utasítást adott az állatok leölésére, hogy így akadályozzák meg a fertőzés továbbterjedését. A NAV állatkínzás miatt feljelentést tett – áll a közleményben.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb