Közélet

Peking után irány Amerika: Washingtonba utazik Orbán Viktor

A békemisszió harmadik állomásaként Orbán Viktor ma hajnalban Kínába érkezett, ahol Hszi Csin-pinggel folytatott megbeszéléseket – írtuk meg kora reggel, majd kiderült, hogy nem sokat tétlenkedik a miniszterelnök, hiszen most Washingtonba utazik.

HÁROM VILÁGHATALMON MÚLIK, MIKOR LESZ VÉGE A HÁBORÚNAK

Következő állomás: Washington – írja Instagram-történetében Orbán Viktor miniszterelnök, aki hétfőn még Pekingben találkozott Hszi Csin-ping kínai elnökkel. Orbán a Hszivel való találkozójáról posztolt közösségi oldalán is, ahol azt hangsúlyozta, „a háborúzó felek mellett három világhatalom, az Egyesült Államok, az Európai Unió és Kína döntésén múlik, mikor lesz vége az orosz-ukrán háborúnak”.

UKRAJNA, OROSZORSZÁG, KÍNA ÉS MOST AMERIKA

A miniszterelnök által „békemissziónak” titulált világjáró körutat múlt kedden kezdte meg Kijevben, ahol Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel egyeztetett, majd pénteken már Moszkva felé vette az irányt, hogy az orosz elnökkel is leüljön beszélni. A hétfői állomás volt a „békemisszió 3.0”, de egy gyors egyeztetés után repül is tovább a tengerentúlra Orbán. Kedden NATO-csúcstalálkozót rendeznek Washingtonban, amelynek többek között kiemelt témája lesz az ukrajnai háború – írja a HVG.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb