Közélet

Lázár János először szólalt meg a MÁV összeomlása után: az elmúlt 30 év mulasztásai miatt olyanok, amilyenek a MÁV pályái és szerelvényei

Némi hallgatás után megtörte a csendet, és először szólalt meg nyilvánosan Lázár János építési és közlekedési miniszter azután, hogy vasárnap este egy kisiklott vonat miatt megbénult a fővárosi Keleti pályaudvar teljes vasúti forgalma. A tárcavezető a Facebookon azt írta, működik a Keleti pályaudvar és a keleti országrész felé helyreállt a vasúti közlekedés, írta meg a 24.hu.

Mint ismeretes, a hétvégén először a Balaton déli szakasza esett el, majd vasárnap este a Keleti pályaudvarnál is kisiklott egy vonat, ami a mai napig fennakadásokat okozott a közlekedésben. Lázár Jánost a történtek miatt már lemondásra szólították fel, és többször kritizálta őt a volt közlekedési államtitkár, Vitézy Dávid is, számolt be róla az Index.

HELYREÁLL A REND

A közlekedési miniszter mindezek ellenére nem nyilatkozott a történtekről, egészen mostanáig. Lázár János most azzal a felütéssel tette közzé posztját, hogy „Működik a Keleti Pályaudvar”, és azt írta, hogy „a MÁV-os kollégák legfrissebb tájékoztatása szerint a keleti országrész irányába, illetve Pécs és Bécs felé teljesen helyreállt a vasúti közlekedés. A teljes országra kiterjedő rendkívüli váltóvizsgálatok a nyugati irányba vezető pályaszakaszokon még tartanak, így azokon ma délre várható a menetrendszerű közlekedés visszaállása.”

KÖSZÖNET AZOKNAK, AKIK A ZAVAROK ELHÁRÍTÁSÁN DOLGOZTAK

„Köszönettel és elismeréssel tartozunk mindenekelőtt annak a több mint száz vasutas kollégának, akik feszített tempóban dolgoztak a helyzet megoldásán és a zavarok elhárításán. Köszönjük az utasok türelmét, megértését és közreműködését is. Köszönjük azoknak a médiatermékeknek a munkáját is, akik gyors és korrekt tájékoztatást adtak, ellentétben azokkal az orgánumokkal, akik néhány politikussal együtt a pánikkeltést és uszítást választották. Ez biztos nem segített sem az utasokon, sem a kialakult helyzeten, sem pedig a MÁV munkatársain” – írta Lázár János. 

AZ ELMÚLT 30 ÉV MULASZTÁSAI MIATT OLYANOK, AMILYENEK A MÁV PÁLYÁI ÉS SZERELVÉNYEI

Ezt követően az őt kritizáló Vitézy Dávidhoz intézte szavait, aki korábban úgy fogalmazott, hogy “a szemünk előtt omlik össze a magyar vasúti közlekedés”. „Azok a fejlesztések, amelyekre hivatkozik és amelyeket a szankciós infláció miatt át kellett ütemeznünk, eddig a hétvégéig semmiképpen sem valósultak volna meg. Még akkor sem, ha Vitézy Dávid főpolgármesterség előtti másik álma, a közlekedési minisztersége megvalósul. A MÁV pályái és szerelvényei nem Vitézy hiánya vagy az én miniszterségem miatt olyanok, amilyenek, hanem az elmúlt 30 év mulasztásai miatt. Ráadásul ebből is az elmúlt 15 évben történt a legtöbb fejlesztés. Sok, de nem elég. Több kell, sokkal több. Ezért hirdettem meg az 5 pontos közlekedési akciótervet. Nagy szavak és látványtervek helyett előbb sok kis tett kell. A hergelés és hőbörgés ezen nem segít!” – fogalmazott Lázár János.

Láttál valamit, amely izgalmas, érdekes vagy hasznos lehet a Szeged365 Family többi tagja számára is? Töltsd le a vadonatúj applikációnkat, küldj fotót és légy a tudósítónk!

App Store: https://apple.co/3ZdLaYm
Google Play: https://bit.ly/3LSOTHJ

Kövess a Szeged365 TikTok, Facebook és Instagram oldalakon is!

Köszönjük, hogy a virtuális családtagunk vagy!

Forrás: index.hu/24.hu/Lázár János FB

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb