Közélet

Tragédia: meghalt egy várandós nő és magzata a szegedi klinikán, a kórház belső vizsgálatot indított (frissítve)

A napokban meghalt egy várandós nő és a magzata a szegedi klinikán. A tragédiát a kórház sem cáfolta. Az esetet firtató kérdésekre mindössze egyetlen mondatot írtak: “az SZTE Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ az ügyben belső vizsgálatot folytat, amelynek lezárultáig nem áll módunkban tájékoztatást adni.”

Az esetről annyit lehet egyelőre tudni, hogy a várandós nőt a szentesi otthonából vitte egy mentő a szegedi klinika sürgősségi osztályára. A 24.hu szerint több napig volt a kórházban, mielőtt elhunyt.

MAGÁRA MARADT AZ APUKA A GYERMEKEIVEL

Az esetről a térség DK-s képviselője is írt a Facebookon hétfőn. Varga Ferenc beszélt a férjjel, aki elmesélte, mi történt, a politikus azonban nem írhatott részleteket. „Magára maradt két kiskorú gyermekkel és egy 18 éves fiatallal. Elvesztette szeretett feleségét és a születendő gyermeküket. A pontos esetet nincs jogom leírni. Egy dolog biztos: senki és semmi nem tudja kárpótolni őket a kisgyermeke és a felesége elvesztéséért” – tette hozzá.

SZEGEDEN TÖRTÉNT AZ ESET

Az esetről több fals információ is elterjedt a közösségi médiában, ezekről annyit írt Varga, hogy „a pletykákkal ellentétben József párját nem kezelték Szentesen, nem is zavarták el Szentesről. A Dr. Bugyi István Kórházban így nem is történhetett semmilyen mulasztás. Amikor megtörtént a baj, egyenesen Szegedre mentek.”

MEGSZŰNT A SZÜLÉSZET SZENTESEN

A lap megkereste a DK-s képviselőt is. Varga Ferenc közölte, nem kapott felhatalmazást az apától, hogy beszámoljon a részletekről. A politikus hozzátette azonban, hogy elfogadhatatlannak tartja, hogy a 21. században egy 28 ezer lakosú városban – beleértve a körzetéhez tartozó településeket is – nincs szülészet. Varga arra utalt, hogy tavaly év elejétől szakorvoshiány miatt a szentesi kórházban szünetel a szülészet-nőgyógyászati osztály. A betegeket és a kismamákat Hódmezővásárhelyre, Szegedre és Kecskemétre irányítják át. Tavaly tavasszal a szentesi kórházat a szegedi klinikához csatolták, de a körzet fideszes országgyűlési képviselője, Farkas Sándor azt ígérte, Szentesen újraindul a szülészet. Ez azóta sem teljesült.

Varga pénteken demonstrációt hirdetett a Facebook-oldalán október 18-ára a szentesi kórház elé, hogy így követelje a szülészeti osztály újranyitását a Dr. Bugyi István Kórházban.

FRISSÍTVE: MEGSZÓLALT AZ ÜGYVÉD

Utolértük az édesapát, aki elmondta, nem hagyja annyiban a dolgot, ügyvédhez fordul, szeretne a végére járni a történteknek, hogy más kismamákkal ilyen ne fordulhasson elő. Az esettel kapcsolatban sikerült elérnünk az édesapa ügyvédjét, Dr. Ábrahám Lászlót is, – aki több mint ötven éve foglalkozik műhibaperekkel -, s elmondta, büntetőeljárás keretében vizsgálják, valóban mulasztás okozta-e az édesanya halálát.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb