Szegedi ArcokVideo365

„Nagyon nagy szükségünk lenne egy angyalra, aki megfogná a kezünket“ – hosszú még az út Geri gyógyulásáig, de a kis DMD Harcos és családja egy percre sem veszíti el a hitet és a reményt

A nappaliban ültünk és beszélgettünk, miközben vártuk, hogy jöjjön Geri. A kisfiúra ugyanis a mama vigyázott, amíg szülei, Daniella és Viktor elmesélték nekünk történetüket. Közben a kishugi hol édesapja, hol édesanyja karjaiban gőgicsélt, mászott négykézláb a szőnyegen, felfedezve a körülötte lévő sok-sok játékot. Ő lombikbébi, minden betegséget kiszűrtek nála, mesélte el az édesanya, hiszen, mint elárulta, sokan feltették nekik a kérdést, Geri örökletes betegsége után, nem féltek-e még egy gyermeket vállalni. Azután, mint a szélvész, hazaérkezett, s berobbant a négyéves kis Geri a szobába, s rögtön a játékait kezdte el rendezgetni. Nem zavartatta attól magát, hogy stábunk, számára kvázi idegenek vannak otthonukban. A kisfiú életvidám, kedves természetét, a benne rejlő végtelen energiákat és gyermeki kíváncsiságot látva a körülötte lévő világ dolgai iránt, el sem hinnénk, hogy pici életében mennyi küzdelmet kellett már kiállnia, s felnőtteket meghazudtoló bátorsággal néz szembe a szörnyű kórral.

VERSENYFUTÁS AZ IDŐVEL

A kis szegedi DMD Harcos, a négyéves Geri ugyanis, az úgynevezett Duchenne-féle izomdystrophiában szenved. Ez az izomsejtek fokozatos pusztulásával járó veleszületett, örökletes betegség, amivel Gerit négy hónaposan diagnosztizálták. A betegség súlyát csak még jobban növelte Daniellában, hogy hordozóként tőle örökölte a kisfiú a kórt. A DMD eddig gyógyíthatatlannak bizonyult, azonban nemrég kiderült, van egy kezelés, amely megállíthatná az izomsorvadás folyamatát a szegedi kisfiúnál. Ez az infúzió azonban 3,2 millió dollárba, azaz 1,3 milliárd forintba kerül. Bár az összeg elérhetetlenül nagynak tűnik, a kisfiú családja kitartóan küzd, hogy biztosítsák Geri számára az életmentő terápiát. Az idő azonban sürgeti őket: Gerinek hat éves koráig meg kell kapnia a kezelést, mert utána már kis izmai nem fejleszthetőek és a betegség miatt izomsejtjei folyamatosan tűnnek el. 

AKÁR A HOLDON IS LEHETNE A GYÓGYMÓD, ANNYIRA ELÉRHETETLENNEK TŰNIK

“Szörnyű ebbe belegondolni, hogy úgymond elhúzták előttünk a mézes madzagot, hogy itt van a megoldás, amivel időt nyerhetnénk és megmenthetnénk a kisfiunk életét, de sajnos, jelen pillanatban akár a Holdon is lehetne ez a gyógyszer, annyira elérhetetlen ezzel az összeggel. Egyelőre az USA-ban és Dubai-ban kapott engedélyt, ott kellene elvégezni a terápiát, ha összejön az összeg” – vázolta helyzetüket az édesanya. De bármennyire tűnik is elérhetetlennek a gyógymód, erejükön felül mindent megtesznek, hogy biztosítani tudják Gerinek, hiszen tudomásuk szerint, azok a DMD-s gyerekek, akik a klinikai tesztelések során megkapták az infúziót szaladnak, ugrálnak, lényegesen minőségibb életet élhetnek.

JELENLEG 60 MILLIÓ FORINTNÁL TART A GYŰJTÉS

Ezért szülei idén májusban, amikor jött a hír, hogy létezik a reményt adó terápia, gyűjtést indítottak, melyből minden befolyt forintot arra fordítanak, hogy gyermekük meggyógyulhasson és teljes életet élhessen. Mint az édesanya elárulta nekünk, Dubai-ból már kaptak az életmentő terápiára egy egymilliárd-negyvenmillió forintos árajánlatot, de még így is elérhetetlenül magas összegről van szó. Daniella abba is beavatott bennünket, jelenleg 60 millió forintnál tart a gyűjtés, viszont, ha ezzel a tempóval haladnak, félő, hogy túlszaladnak az időn. Márpedig az idő most a legsürgetőbb tényező ahhoz, hogy Geri teljes életet élhessen.

HATALMAS ÖSSZEFOGÁS ALAKULT KI GERIÉRT

„Az egyik oldalról ez a 60 millió forint egy hihetetlen összeg, mert ezt mind adományokból sikerült összegyűjteni. A másik oldalról viszont az egymilliárdhoz képest még mindig nagyon kevés. Úgyhogy nagyon nagy szükségünk lenne egy angyalra, aki megfogná a kezünket, és azt mondaná, hogy segít“ – vallotta az édesanya. Mint hozzátette, a jószándékú embereknek köszönhetően nagyon sok segítséget kapnak. A közeljövőben is két jótékonysági rendezvény lesz Szegeden, mely teljes bevételével Geri gyógyulását segíti:

  • az egyik, október 29-én, kedden, 19 órától az IH Rendezvényközpontban lesz. A Honeybeast zenekar állt ugyanis teljes mellszélességgel Geri mellé, s tartanak jótékonysági koncertet a kisfiúért,
  • a másik, november 8-án egy jótékonysági divatbemutató lesz a Hungiban, mely során a Noōr Fashion magyar női exkluzív ruhamárka mutatja be az új őszi-téli kapszulakollekcióját.

„NINCS MÁS LEHETŐSÉG SZÁMUNKRA, MINTHOGY EL FOGJUK ÉRNI A VÉGÖSSZEGET“

„Nyilván nem erre számítottunk, nem ilyen életet képzeltünk el, de ez mit sem változtat azon, hogy csak előre tekintünk mindig. Néha megállunk, akkor veszünk egy nagy levegőt, sírunk egy kicsit, összeölelkezünk, azután szépen megyünk tovább, hiszen nem nekünk, Gerinek van a legnehezebb dolga, vagy legalábbis lesz. Jelen pillanatban próbáljuk amennyire lehet megadni számára az igazi gyermekkort, s mindent úgy csinálni, hogy ő minden megpróbáltatás ellenére gyermek lehessen. Minden egyes pofonnál, amikor valami nem jön össze, egy kicsit leülünk, s pár napig magunkba zuhanunk. Azután odajön Geri, s azt mondja: szeretlek anya! Akkor megrázzuk magunkat, hiszen nem érünk rá arra, hogy magunkat sajnáljuk, hanem felkelünk, megyünk, csináljuk és nincs más lehetőség, minthogy elérjük a végösszeget. Nem lehet máshogy gondolkozni, csakhogy el fogjuk érni“ – zárta a gondolatait az édesanya.

TE IS TUDSZ SEGÍTENI!

Gerinek honlapja is van, ahol közvetlenül tudtok adományozni: www.kovacsgeri.com. Amennyiben külön is segítenél a kisfiúnak, a következő módon teheted meg:

Geri számlaszáma:
10918001-00000026-89160042

IBAN: HU84 1091 8001 0000 0026 8916 0042
SWIFT kód: BACXHUHB

Illetve, már REpontos QR-kódja is van a kisfiúnak! Íme:

Operatőr: Galyas Richárd

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb