Közélet

A hódmezővásárhelyi önkormányzatnak több tízmilliós támogatást kell fizetnie a Volánbusznak

A Volánbusznak járó több tízmillió forintos támogatás, késedelmi kamatok, illetve a perköltség megfizetésére kötelezte a bíróság a hódmezővásárhelyi önkormányzatot. A városi közgyűlés ezért a keddi ülésen módosította a költségvetést.

Az előterjesztés szerint az önkormányzatnak a Volánbusz Zrt. jogelődje által 2017-ben és 2018-ban nyújtott szolgáltatás miatt 36,364 millió forint támogatást, az ez után járó 27,06 millió forintos késedelmi kamatot, valamint 5,897 millió forint perköltséget kell megfizetnie – írja az MTI.

NEM EZ AZ EGYETLEN JELENLEG ZAJLÓ PERES ELJÁRÁS

Az önkormányzat és a Volánbusz Zrt. között több másik per is folyik, mert a közlekedési vállalat pályázaton elnyerte a helyi személyszállítási szolgáltatás ellátásának jogát 2019 elejétől 2023 végéig. A Volánbusz annak ellenére is folyamatosan teljesítette kötelezettségeit a városban, hogy az önkormányzat 2021. március 1-jétől – a cég álláspontja szerint – szabálytalanul egy másik szolgáltatót is megbízott a helyi személyszállítási feladatok ellátásával, a Volánbusz bevétellel nem fedezett, indokolt költségeit pedig nem fizette meg. Ezzel az önkormányzat 300 millió forintot meghaladó tartozást halmozott fel a közszolgáltató felé.

A SZERZŐDÉST AZ ELŐZŐ VÁROSVEZETÉS KÖTÖTTE MEG

Márki-Zay Péter polgármester még a napirend tárgyalása előtt arra hivatkozott, hogy a 2017-2018-as időszakra vonatkozó szerződést az előző városvezetés kötötte meg, a cég – végül a bíróság által jogosnak ítélt – követelésének kifizetését pedig a közgyűlés javaslata alapján utasította vissza korábban.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb