Még lehet pályázni a Szegedért Alapítvány támogatására, és az ajánlásokat is várják az idei díjakra
2025. január 20-ig lehet jelentkezni a Szegedért Alapítványpályázati támogatására, anyagi segítségben részesülhetnek egyének, kutató- és alkotócsoportok, művészeti közösségek, Szeged hírnevét emelő rendezvények, a városhoz kapcsolódó művészeti alkotások és kiadványok – tájékoztatta szerkesztőségünket az alapítvány.
Kiemelték, hogy idén a három szakmai kuratórium már összesen 6 millió forintot ítélhet oda a pályázóknak, kuratóriumonként 2 millió forintot. A nyertes pályázók akár 250 ezer forintot is elnyerhetnek alkotásuk vagy programjuk létrehozásához. A pályázat részleteiről a Szegedért Alapítvány honlapján lehet tájékozódni. A 2025. január 20-ig beérkező pályázatokat a kuratóriumok 2025. február végéig bírálják el, a támogatott pályázatok listája nyilvánosságra kerül.
VÁRJÁK AZ AJÁNLÁSOKAT IS
Mindezek mellett a Szegedért Alapítvány ebben az évben is kéri a Szeged értékeit fontosnak érző állampolgárokat, civil szervezeteket és intézményeket, hogy ajánljanak olyan személyeket a 2025. évi fődíjra, valamint a tudományos, művészeti és társadalmi-állampolgári kuratórium díjára, akik kiemelkednek a város szellemiségének alakításában, tudományos, kulturális, művészeti életének gazdagításában, értékei megóvásában, akik hírt és megbecsülést szereznek városunknak.
GÁLAMŰSORON ADJÁK ÁT A DÍJAKAT
Az ajánlásokat az alapítvány honlapjáról letölthető ajánlólapon, papíralapon lehet benyújtani 2025. január 20-ig az alapítvány titkárságán (6720 Szeged, Klauzál tér 7. fszt. 13. – Wagner Udvar) vagy elektronikus formában az [email protected] mail címre. A fődíjat és a kuratóriumi díjakat – korábbi díjazottak, támogatók társaságában és az ünnepi közönség előtt- 2025. március 8-án gálaműsor keretében adják át a Szegedi Nemzeti Színházban.