Kampányszerű leépítés van a Magyar Postánál, a működő hivatalokból is elküldenek embereket
Kampányszerű, elaprózott létszámleépítés zajlik a Magyar Postánál. A létszámleépítés tényét a 24.hu kérdésére a Postások Független Érdekvédelmi Szövetségének (POFÉSZ) is megerősítette. Az elmúlt két évben 4000 fővel csökkent a Magyar Posta létszáma, így tudják a megmaradt munkásoknál növelni a béreket.
A lap értesülése szerint tavaly november óta „programozott” létszámleépítés zajlik, aminek részeként elaprózottan, területenként csak néhány embert, de összességében sok dolgozót küldenek el a cégtől, ezzel elkerülve a csoportos létszámleépítést.
OSZTÁLYVEZETŐKNEK, BÉRSZÁMFEJTŐKNEK ÉS INFORMATIKUSOKNAK IS MENNI KELLETT
A cikk szerint meghatároztak célszámokat is arra vonatkozóan, hogy hány embert kell elküldeni, információik szerint „premizált” módon zajlik a leépítés, vagyis az elküldött dolgozók fizetésének egy részével emelik a megmaradt kollégáik fizetését, miután az elbocsátott dolgozók munkaterhét szétosztják. Az elbocsátások azzal vannak összefüggésben, hogy tavaly augusztus óta sok kistelepülésen bezárták a postákat, a feladatokat ezután postapartneri szolgáltatóhelyekkel látják majd el. Pfeifer Tamás, a POFÉSZ alelnöke szerint viszont az elbocsátások nemcsak azokat érintik, akik ezekben a bezárt postákban dolgoztak, és nem tudják őket elhelyezni máshol, hanem azoknál az egységeknél is, ahol a bezárásra ítélt posták irányítását végezték. Így csoport- és osztályvezetők, HR-munkatársak, bérszámfejtők és informatikusok is elvesztették az állásukat.
4 EZER FŐVEL CSÖKKENT A LÉTSZÁM
A Magyar Posta a 24.hu kérdésére azt válaszolta, hogy 2025 elején nem terveznek elbocsátásokat, és Balczó Barnabás elnök-vezérigazgató tavaly decemberben a Világgazdaságban megjelent interjúját ajánlották a portál figyelmébe. Ebben az cégvezető azt mondta, az elmúlt két évben 4000 fővel csökkent a Magyar Posta létszáma, ami „lehetőséget adott arra, hogy javítsanak a munkakörülményeken, és növeljék a béreket”.
Balczó Barnabás egyébként január 31-gyel távozik a posztjáról: