Kikapcs

Az SZTE több laboratóriuma is megnyitja kapuit: újra megrendezik a fizika napját Szegeden

Újra megrendezik a fizika napját a Szegedi Tudományegyetemen (SZTE) szombaton, a tudománynépszerűsítő programon azt is megtudhatják az érdeklődők, milyen széles körben hasznosítható a fizikusdiploma – tájékoztattak a szervezők.

Mint kiderült, délelőtt az SZTE Bolyai-épületében rendezett előadásokon kiderül, miként használható a mesterséges intelligencia az egészség megőrzése érdekében, az ELI ALPS lézeres kutatóintézet tevékenységét bemutatva pedig szó esik a kvantumtudomány és -technológia alapjairól.

SOKRÉTŰ AZ IGÉNY A FIZIKUSOKRA A MUNKAERŐPIACON

Délben az SZTE, az ELI ALPS és innovatív cégek képviselőinek részvételével rendeznek kerekasztal-beszélgetést arról, milyen sokrétű az igény a fizikusokra a munkaerőpiacon. Előzetes regisztráció után a fizika iránt mélyebben érdeklődő középiskolás diákok részt vehetnek egy egyetemi mintaórán, ahol a kvantumtechnológia mellett szó esik a zérusponti energiáról és a préselt fényről is. A vendégek – akik között a korábbi esztendőkben a diákok mellett szép számmal voltak szülők és más idősebb érdeklődők is – érdekes fizikai kísérleteket láthatnak, és bemutatják tevékenységüket az SZTE Fizikai Intézetének kutatócsoportjai, több kutatás-fejlesztéssel foglalkozó cég, valamint a HUN-REN Szegedi Biológiai Kutatóközpont és az ELI-ALPS.

TÖBB LABORATÓRIUM IS MEGNYITJA KAPUIT

Ezen a napon az SZTE több laboratóriuma is megnyitja kapuit az érdeklődők előtt, regisztrációt követően látogatható az egyetem 3D-központja, a vendégek megismerkedhetnek lézeres aeroszol-kutatásokkal és a lézerek segítségével megvalósított anyagmegmunkálás lehetőségeivel is. A program délutáni részében tartják a Budó Ágoston Fizikai Feladatmegoldó Versenyen eredményhirdetését, melyhez szintén látványos kísérleteket bemutató előadás kapcsolódik.

Forrás: MTI

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb