Sport

Megtört a jég: fontos három pontot szerzett a Szeged-Csanád GA!

Sikeresen indította az NB II második felét a Szeged-Csanád GA! A csapat hazai pályán, közel 900 néző előtt múlta felül a Tatabányát 2-0-ra. A győzelemhez Varga György Balázs és Borvető góljai kellettek, de a szegedi védelem is stabil volt, hiszen a vendégek nem tudtak betalálni. Nézd meg a meccs legfontosabb pillanatait és a részleteket!

A Szeged-Csanád Grosics Akadémia fontos győzelmet aratott az NB II 16. fordulójában, miután 2-0-ra legyőzte az Opus Tigáz Tatabányát hazai pályán. A szegedi csapat végig dominált, és már az első félidőben megszerezte a vezetést, majd a hajrában eldöntötte a mérkőzést.

A Szent Gellért Fórum gyepén az első gólra a 18. percig kellett várni: Varga György Balázs egy lecsorgó labdát vágott be 18 méterről, ezzel előnyhöz juttatva a hazaiakat. Az első félidő hátralévő részében a Szeged továbbra is aktívabb maradt, míg a Tatabánya próbálkozott, de kevés sikerrel. A második félidőben is inkább a hazaiak akarata érvényesült, bár az iram olykor visszaesett. A végső döfést Borvető adta meg a 89. percben, amikor egy szabadrúgás után fejjel talált be.

A Szeged-Csanád GA ezzel a sikerrel a 6. helyen áll az NB II tabelláján, és bár az idény elején még feljutási álmokat szövögettünk, most minden pontra égető szükség van a céljaink eléréséhez. A Tatabánya számára viszont egyre nehezebb a helyzet: továbbra is kiesőhelyen állnak, és minden egyes elvesztett meccs közelebb viszi őket az NB III felé.

A Szeged visszavágott a Tatabányának a nyitófordulós vereségért, és győzelemmel indította az évet.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb