
Telt házzal ment végig Molnár Ferenc Caramel koncertje a Szeged Napja Ünnepségsorozat fináléjában megtartott Dóm Téri Kavalkádon, ahol az énekes – tőle szokatlan módon – egy elég kemény, politikai színezetű beszédet intézett a helyszínen lévő többezer vendégnek, “f@szfejnek” nevezve az ország politikusait. A Lélekdonor című sláger intrójára elmondott beszédben szó volt a cigánytelepről, ahonnan Caramel származik, majd jött egy szókimondó, kissé trágár kritika, amit rá lehet húzni a NER-re és a Tisza pártra is, de legfőképp mindkettőre.
“Jöhettem én akár egy cigánytelepről vagy akár Szeged csodálatos városából is, a lényeg, hogy akkor is összetartozunk – szavazzunk bárkire vagy higgyünk bármiben”
– kezdte beszédét Caramel, majd azzal kérte a közönséget, hogy soha ne higyjék el senkinek, hogy nem tartozunk össze és egymás ellenségei.
“Ezek a f@szfejek annyit tanultak meg a k@baszott Oxfordon, hogyan kell megosztani az embereket”
– mondta az énekes, a mondat hallatán pedig óriási ovációban tört ki a Dóm téri közönség. Caramel itt rögtön hozzátette, hogy “nem gondol senkire” viszont szégyelli magát, amikor azt hallja, hogy “egymás ellenségei vagyunk és gyűlölnünk kell egymást a saját hazánkban”. A Lélekdonor című dal kezdete előtt még hozzátette, hogy ez a “leggonoszabb, legkisstílűbb politikai lózung és ők ezt tanulták meg.”
A videó több közösségi média csoportban és oldalon is feltűnt, óriási komment-cunamit gerjesztve:
Azt, hogy Orbán Viktorékhoz vagy Magyar Péterékhez intézte-e beszédét Caramel, nem tudni, az énekes ügyesen középen maradt a témában, de – és ez most szubjektív lesz kicsit – a mondanivalója gyakorlatilag bármelyik politikai erőre ráhúzható Magyarországon.
Apropó, ha már a Szegedi Borfesztivál – Szeged Napja Ünnepségsorozat a téma, már hazai popsztár is nagyot alkothatott a napokban – íme egy másik cikk, egy másik zenészről, egy picit más stílusban:



