Mind a két kidőlt oszlopot körbekordonozták a Klauzál téren, a mentőszolgálat és a vendéglátós is vállalta a javítás költségeit
Mint megírtuk, kedd reggelre két oszlop is kidőlt Millenniumi Díszkútnál a Klauzál téren. Az egyik teljesen felborult a cukrászdánál, míg a másik csak megdőlt. Utóbbit, a Kárász utca felől már korábban körbekerítették piros kordonnal, míg a cukrászdánál lévőt kedden dél körül.
Már korábban is megírtuk, hogy az egyik oszlopot, a Kárász utca felől lévőt a mentőszolgálat rongálta meg véletlenül, míg a másikat, a Kelemen utca felőlit az egyik vendéglátóipari egység.
ELNÉZÉST KÉRT A MENTŐSZOLGÁLAT
Érdeklődtünk az eset kapcsán az Országos Mentőszolgálatnál. Hangai József, szegedi szóvivő azt írta szerkesztőségünknek, hogy:
“a Klauzál téri oszlop sajnos egy mentőfeladat kapcsán, az Országos Mentőszolgálat járműve által sérült meg 2025. július 1-jén hajnalban, amiért a városlakóktól a bajtársunk nevében is elnézést kérünk és természetesen felelősséget vállalunk. Az Országos Mentőszolgálat a hivatalos szervek felé az esetet jelentette, Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzatával történt egyeztetés alapján a helyreállítás költségeit az Országos Mentőszolgálat viseli.”
Információink szerint a mentőszolgálat mellett a vendéglátóipari egység is vállalta a javítás költségeit. Reméljük, mielőbb sikerül megjavítani!
Reggel így festett a helyszín:




