MÁV: hosszú idő után javult a vonatok pontossága a szegedi vasútvonalon
Az extrém hőség ingadozóbbá tette a közlekedés pontosságát – jelezte a MÁV a friss, júniusra vonatkozó kimutatásában. Ebből kiderült, hogy a szegedi vasútvonal menetrendszerűsége – hosszú idő után – ismét elérte a 80%-ot, míg a tram-trainek 98,77 százalékos pontossággal közlekedtek.
A MÁV úgy véli, hogy a célzott infrastrukturális beavatkozásoknak és a flotta, elsősorban a vontatójármű-állomány megerősítésének köszönhetően a járatok pontossága idén júniusban – már a tanév végét magában foglaló első, „igazi” nyári hónapban – is javulni tudott az előző évekhez képest.
114 MILLIÓ FORINTOT FIZETETT A MÁV JÚNIUSBAN AZ UTASOKNAK
Kiemelték, hogy 2024. júniusához viszonyítva 4%-kal, 2023 júniusához viszonyítva pedig 1%-kal közlekedtek pontosabban a vonatok, több jelentősebb haváriahelyzet azonban végül az egész hónap menetrendszerűségére negatív hatással volt. A meghibásodások június 4-től pünkösdszombatig kiemelten a dunántúli vasútvonalakon (Székesfehérvár, a Balaton és Tatabánya-Győr térségében) okoztak fennakadásokat a vasúti közlekedésben.
Júniusban így végül a vonatok 3,37%-a, a VOLÁN-járatok 0,39%-a, illetve a HÉV-ek 0,05%-a szenvedett el legalább 20 perces késést – e járatok utasai a késési biztosítás alapján június folyamán már kártérítésben részesültek. 2025. júniusában összesen 114,3 millió forintot fizetett a MÁV Személyszállítási Zrt. az utasoknak késési biztosításként a legalább 20 percet késett vonatokra és autóbuszokra váltott jegyek után.
80 SZÁZALÉKBAN VOLTAK PONTOSAK A SZEGEDI VONATOK
A MÁV azt is kiemelte, hogy a jobb mozdonyok azonban júniusban is pontosabb vonatokat jelentettek, így a nagyteljesítményű vontatójárművek (és a nyári főszezonban a KISS motorvonatból kiállított Alföld expresszek) révén a szegedi vasútvonal menetrendszerűsége – hosszú idő után – ismét elérte a 80%-ot.
A MÁV szerint a pünkösdi hétvégét követően mindenütt javult a menetrendszerűség: a leginkább érintett balatoni vasútvonalakon végül 72% körül alakult. Ez a 2024. júniusi értékeknél már kismértékben jobb, a főszezonra való felkészülés részeként végrehajtott intézkedések nyomán pedig további, érdemi javulást is várnak a következő időszakra. A vasúttársaság célja továbbra is az, hogy a korábbi éveknél nagyobb számú motorvonat bevetésével és a pálya helyreállításával visszaszorított lassújelek révén folytatódhatnak a kedvező menetrendszerűségi tendenciák a térség vonatközlekedésben – tették hozzá.
A MÁV által közzétett grafikonon jól látható, hogy a tram-train 98,77 százalékos pontossággal közlekedett, míg a Cegléd-Kecskemét-Szeged vonalon ez a szám 80 százalék.

Akadt azért jó nagy gubanc is a szegedi vonalon júniusban! Volt, hogy tehervonatot kellett vontatnia a Szegedről Budapestre tartó IC-nek, a késés miatt az utasok közül többen taxit hívtak:



